dobos józsef

2019.08.17. 11:30

Az ujjlenyomatokat megbízhatóbbnak tartja, mint a DNS-t

Bírósági ülnöki feladatokat látott el 2011-től 2019 tavaszáig Dobos József, de most már visszavonult. Előtte hosszú éveken keresztül a megye egyetlen igazságügyi ujjlenyomat-szakértője volt.

Wessely Gábor

Egyesek szerint az ujjlenyomatnál már sokkal jobb, korszerűbb dolog a DNS a bűnelkövetők azonosításához. Ám Dobos József ennek az ellenkezőjét vallja. A nyugalmazott rendőr alezredes hosszú időn keresztül Tolna megye egyetlen igazságügyi daktiloszkópusa volt. Vagyis profi ujjnyomat-, ujjlenyomat-szakértő. (Ujjnyomat, amit a helyszínen találnak, ujjlenyomat, ami a nyilvántartásban szerepel.) Legalább száz bűnügyi helyszínen azonosította az elkövetőket. Ma már a modern technikának köszönhetően, a számítógépes nyilvántartásra is támaszkodhatnak a helyszínelők. Régen macerásabb feladat volt a tettesek kilétének megállapítása a hátrahagyott ujjnyomat alapján.

Dobos József 2006-ban ment nyugdíjba, de 2010-ig még aktívan tevékenykedett, segítve a rendőrség és a bíróság munkáját. Aztán, 2011-től 2019 tavaszáig bírósági ülnöki feladatokat látott el. Mostanra teljesen visszavonult, 63 éves, a családjának szenteli az idejét.

Visszatekintve úgy látja, hogy a daktiloszkópia nélkül jó néhány bűneset maradt volna felderítetlen Tolna megyében is. Az ujjlenyomat egy teljesen megbízható, egyedi azonosító. Valaki kiszámolta: 64 milliárd a tizedik hatványon az esély arra, hogy két egyforma legyen. A DNS is egyedi a szekszárdi szakértő szerint, de két probléma van vele. Az egyik, hogy drága. Egy DNS-vizsgálat ma kétszázezer forint körüli összeg, míg az ujjlenyomat-vizsgálat gyakorlatilag nem kerül pénzbe. A fizetéséért elvégzi az azzal megbízott szakember. A másik gond, hogy a DNS nagyon kényes, hamar szennyeződik, óvatosan kell bánni vele, szinte steril körülmények között tartva. Emiatt támadható mint bizonyíték, s volt már olyan eset, hogy az ügyvéd élt is ezzel a lehetőséggel. Az ujjlenyomat viszont, ahol ott van, ott marad, akár 10-20 évig is.

Magyarországon 1904 óta elfogadott

Kisvárdán született Dobos József 1956-ban. Tolna megyébe a labdarúgás révén került, 1981–1983-ig játszott a Szekszárdi Dózsában. (Előtte a Tatabánya futballistája volt.) A rendőrségen 2006-ig dolgozott, később bírósági ülnökként tevékenykedett. Ő volt 1991-től a megye első – és tíz évig egyetlen – igazságügyi daktiloszkópusa. Korábban csak Budapesten működtek ujjlenyomat-szakértők. A módszert Magyarországon 1904-ben vezette be dr. Pekáry Ferenc budapesti rendőrfőkapitány-helyettes, miután Londonban tanulmányozta. A kezdeti adatbázist hatezer bűnöző ujjlenyomatának nyilvántartása képezte. Ez a szám ma 47 ezer körüli, és sajnos növekszik. Tolna megyében is. Dobos József, miután elvégezte a rendőrtiszti főiskolát és megszerezte az igazságügyi ujj- és tenyérnyomat-szakértői végzettséget, mintegy száz helyszínen végzett sikeres azonosításokat. Három gyermeke közül a két fiú követve példáját, a rendőri pályát választotta, lánya a HírTv szerkesztő-riportere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában