almanach

2019.09.22. 07:00

Élettel és vidámsággal telnek meg Medina közösségi terei

Koncertek a felújított könyvtár udvarán, műsor az óvoda új, összenyitható, nagy termében, előadás a frissen re­novált művelődési házban. Medinán nem egy közösségi tér van, amelyet élettel töltenek meg a falu lakói.

Budavári Kata

2019.09.18 Medina, Medinán készült fotók fizetős oldalhoz. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Vannak olyan települések, ahol kevés rendezvényt tartanak, és azoknak is nehezen találnak megfelelő helyet. Medinán viszont egészen más a helyzet, hiszen az önkormányzat évek óta nagy gondot fordít arra, hogy az előadás-sorozatoknak, koncerteknek, beszélgetéseknek, gyermekműsoroknak méltó körülményeket biztosítson.

Közösségi térként funkcionál a nemrégiben felújított könyvtár, amely egy épületben található a nyugdíjas érdekszövetség irodájával és a helytörténeti gyűjteménnyel. Van abban némi szándékosság, hogy a mosdót csak úgy tudja megközelíteni a látogató, ha áthalad a kiállításon, bár ez a hely adottságaiból is következik. A hajdani Medinát idéző fotókat, a gazdasági élet eszközeit, a berendezett kis konyha tárgyait a falu lakói adták össze. A könyvtár polcainak tetejére pedig egy paksi hölgy adományai, régi korsók kerültek.

Vén Attila polgármester a település terveiről is beszámolt Fotó: Makovics Kornél

Vén Attila polgármester elmondta, hogy nyáron több koncertet, így a Bad Timesét és a Los Andiosét a hangulatos udvaron rendezték meg. Náluk egy összejövetelre alkalmas terep sem marad kihasználatlanul.

Befejeződött a művelődési ház felújítása, csütörtökön volt az ünnepélyes átadása. A korszerűsítésnek köszönhetően hőlégcserélős elektromos rendszer hűt és fűt, ez utóbbit októbertől májusig ráadásul kedvezményes díjszabás mellett tehetik, újságolja a faluvezető. Újak a nyílászárók, a számítógépes szobában pedig falra szerelik a monitorokat. Mindent úgy alakítottak ki, ahogy azt a mai kor megköveteli, ugyanakkor meghagyták az eredeti parketta megmenthető részeit és a külső faldíszeket, sőt, ezeket megvilágítják majd.

A művelődési házat korszerűsítették, csütörtökön adták át Fotó: Makovics Kornél

Vén Attila elmesélte, hogy a művelődési házat még a medinai nép építette a színjátszó körnek. A házban kialakítottak egy pipázó szobát, ahol rádiót is lehetett hallgatni, a nagy terem szolgált felolvasásra. Ma már pipázni ugyan nem lehet a létesítményben, ám a napokban befejezett renoválás után ismét tartanak itt előadásokat, műsorokat.

És alkalmas erre az óvoda egybenyitható ebédlője és tornaszobája, igaz, itt elsősorban óvodai ünnepségeket tartanak, de civil szervezetek is használhatják. Ez a százéves épület szintén egyszerre idézi a múltat vörös cseréptetejével, zöldre mázolt ablakaival, ugyanakkor nagyon modern is. Az ingatlanban elkülönül a bölcsőde, amely tágas, napfényes, és amelyre igen nagy igény van. Medina ugyanis azon települések közé tartozik, ahol az ide települő családok miatt emelkedik a lakosság száma.

Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti képzésre Fotó: Makovics Kornél

Emiatt fontos szerep jut az iskolának, amely nem meglepő módon szintén megszépült az elmúlt hónapokban. A tizenhárom alsó tagozatos kisgyermek olyan épületbe jár, amelynek új a teteje a kerítése, és amelyet kívülről szigeteltek. Modernizálták a fűtésrendszert, és aminek az itt dolgozók és a gyerekek nagyon örültek, a falakat lefestették.

További tervek

Pályázati forrásnak köszönhetően újult meg az iskola, az óvoda, a művelődési ház, a könyvtár, több szakasznyi járda és egy híd is Medinán. A járdákat például részben a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány, részben a Belügyminisztérium támogatásával korszerűsítették. Vén Attila tájékoztatása szerint a Magyar Falu Programban szőlőhegyi utakat szeretnének felújíttatni és a közterület karbantartásához szükséges gépekre is pályáznak. Abban bízik a település vezetése, hogy a továbbiakban új ravatalozó építésére is lehetőség nyílik és a polgármesteri hivatal alsó szintjét korszerűsíthetik. Tervezik, hogy ugyanitt a padlásteret leszigetelik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában