missziós nap

2019.09.10. 10:20

Missziós napot tartottak a templomban és a plébánián

Wessely Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

A katolikus egyház szekszárdi missziós napján, szombaton, sátrakat állítottak fel a Béla téren. Ezekben megismerkedhettek az érdeklődők a katolikus óvodában, iskolában és a Kolpingban folyó munkával, továbbá, többek között a házas hétvégések, a sejtevangelizációs csoport, a cserkészek, a karitász és a máltai szeretetszolgálat tevékenységével. A gyerekekre kézműves programok, ügyességi játékok vártak, és megnézhették a környéket madártávlatból, tűzoltóautó emelőkosarából. A plébánia közösségi házában hívő orvosok és nővérek számoltak be megmagyarázhatatlan gyógyulásokról, Csodák a kórházban címmel.

A Vármegyeháza bejáratánál zenés-táncos programok követték egymást. Fellépett többek a Csurgó zenekar, a Tücsök Zenés Színpad, de a plébános, Petkó Tamás is a közönség elé állt: Cseh Tamás-dalokat énekelt, Komjáthy Attila gitárkíséretével.

A templomban dr. Csókay András idegsebész tanúságtételét hallgathatták meg az érdeklődők, majd szentségimádást tartottak az esztergomi missziós kereszt jelenlétében. A nap szentmisével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában