önkéntesek ültettek

2019.11.11. 07:00

Földbe kerültek az első fák a tervezett tízmillióból

Az Élet Napján rendezték a 10 millió fa elnevezésű kezdeményezés első faültető akcióját. Megyénkben Szekszárdon és Bonyhádon is csatlakoztak a programhoz.

Munkatársainktól

Fotó: Markovics Norbert

A Zölden Szekszárdon és környékén nevű környezetvédő csapat szombaton a város kutyamenhelyén ültetett fákat. Póczik Lili szervező elmondta, hogy az egyik tagjuk, Frayné Kemény Ági használt függönyökből varrt több mint száz ökoszütyőt. Ezek szép számmal elkeltek, és az így befolyt közel 20 ezer forintot fordították a csapat első faültetésére.

Faültetés a szekszárdi kutyamenhelyen Fotó: Mártonfai Dénes

Az Élet Napja elnevezésű programon huszonöt önkéntes harmincnyolc fát és két cserjét ültetett el a szekszárdi kutyamenhelyen. Póczik Lili hozzátette, olyan helyet kerestek az első fáknak, ahol napi szinten hasznukat veszik. Így esett a választás a menhelyre, hiszen látták, nyáron nincs elég árnyék az állatok számára, azért az amúgy is szűkös menhely még kisebb helyre szorul. A csapat számára óriási élmény volt a közös faültetés, és a jövőben továbbiakat terveznek, illetve köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik hozzájárultak a kezdeményezéshez.

A faültetés a nyáron szerveződött, 10 millió fa elnevezésű országos kezdeményezés első akciója volt. A programban az ország hetven településén közel háromszáz helyszínen mozdultak meg az önkéntesek. Szombaton reggel kilenckor kezdődött a bonyhádi bevetés. Körülbelül tizenöt önkéntes indult útnak a borongós, hűvös reggelen, hogy tegyen a jó ügyért. A kezdeményezés helyi koordinátora, Kovács Vendel kérdésünkre elmondta, hogy a délelőtt folyamán huszonöt kiszáradt fát cseréltek ki az Északi tehermentesítő út mentén.

Fotó: Markovics Norbert

Az újonnan földbe került csemeték mind juharfák, azokat magánfelajánlásokból gyűjtötték. Vendel megjegyezte továbbá, hogy megyeszerte sokakat érdekel a kampány, hiszen több mint százharmincan csatlakoztak csoportjukhoz a legnagyobb közösségi oldalon, s az első ültetésre Kakasdról és Tolnáról is érkeztek a klímaválság ellen tenni akarók a völgységi városba.

Fotó: Markovics Norbert

Kovács Vendel a helyszínen beszámolt a további tervekről is. Hangsúlyozta, ez még nem kőbe vésett menetrend, de három ültetésre van kilátás az év végéig: egy Zsibriken, egy Izményben és még egy Bonyhádon. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy összesen akár ötszáz fával gyarapítsák a környék állományát 2019-ben.

A dunaföldvári csoport tagjai is akcióba lendülnek

A 9000 fa Dunaföldvár civil önkéntesei november 17-én ezer fát terveznek elültetni egy apostagi magánterületre. A helyi koordinátor, Geszti Noémi jelezte, hogy segítő önkénteseket keresnek a feladathoz, és várják a további területfelajánlásokat is Tolna megyéből.

Borítókép: A 10 millió fa mozgalom bonyhádi csoportja az első bevetés után

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában