egle luca

2019.11.19. 07:00

Kardforgatás közben a Japánban töltött év emlékeiből merít erőt

„Úgy szeretnék kendózni, hogy ne bánjak meg semmit.” Hidehisa Nishimura, Japán tavalyi aranyérmesének gondolata járt végig Egle Luca fejében, miközben egymás után aratta győzelmeit a fővárosban nemrég lezajlott magyar bajnokságon. Az összpontosítás teljes sikerrel járt, a fiatal első lett kategóriájában.

Szeri Árpád

Fotó: Beküldött fotó

A szekszárdi Egle Luca 2016 és 2017 között, még középiskolásként, egy éven át élt Japánban, Funabashi településen, Tokió közelében. Tanulmányútja idején egyszerre tanulta a nyelvet és a kendót, utóbbiban kiváltképp tehetséget mutatva. Többen is biztatták, hogy Magyarországon se hagyja abba ennek a harcművészetnek a művelését. S ha ezt egy nyolc danos – fokozata alapján a legyőzhetetlenek közé tartozó – mester is javasolja tanítványának, akkor ez a kérés mondhatni kötelező erővel bír.

A távol-keleti országból hazatérve Luca, új középiskolája helyszínén, immár Budapesten, jelentkezett a színvonalas Hara Kendo Klubba. Azóta annak színeit öregbíti szorgosan. Két éve az Országos Egyéni Bajnokságon a nők mezőnyében második helyezett lett, tavaly a bronzot vehette át ugyanitt. Ám úgy gondolta, hogy képes megszerezni a legszebben csillogó érmet is.

– A kendo megtanított arra, hogy miképpen kell figyelni és összpontosítani – mondta. – De legfőképpen arra, hogy miként kell várni. Arra, hogy felismerjük azt a pillanatot, ami a győzelemhez vezet. Most ez történt. Hosszú út vezetett ide. Nagyon sokat edzettem az elmúlt hetekben, rengeteg edzésre jártam más pesti klubokhoz is, így sokféle vívóstílust képviselő kendóssal volt szerencsém gyakorolni. A tavalyi japán bajnok gondolata mellett minden verseny előtt és közben átjár a kint töltött egy év számos emléke: eszembe jutnak mestereim, iskolai csapattársaim, bevillan első páncélos edzésem, amikor azt sem tudtam, hogy épp ki vágott fejbe... Azután látom a fejlődést. Azt, hogy mennyit változtam az elmúlt pár év alatt és ez mindig bátorsággal, energiával tölt el. A bajnokság egyik vívására sem mondanám, hogy könnyű volt. Köszönöm az ellenfeleimnek, hogy derekasan megdolgoztattak!

Szellemileg is jelentős erőpróba

Egle Luca 1999. július 24-én született Szekszárdon. A PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola elvégzése után 2014-ben beiratkozott a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumba. Itt egy német cserediák előadását meghallgatva döntött úgy, hogy középiskolásként egy évre Japánba utazik. Számos támogatónak köszönhetően tervét valóra is váltotta. Hazaérkezés után tanulmányait Budapesten, a Kőbányai Szent László Gimnáziumban folytatta, ahol magas szinten sajátította el az olasz nyelvet. Jövőre érettségizik, tervei szerint az ELTÉ-n a pszichológia tudományával kíván foglalkozni. Szülei Szekszárdon élnek, gyakorta látogatja őket. A Nemzeti Tehetség Program keretében, A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjon nemrég támogatást nyert a kendós tehetséggondozására, versenyzésre, kultúraközvetítésre. A kendo egyébként a vívás japán harcművészete, fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység. Hagyományos öltözetben és védőpáncélban gyakorolják, bambusz kardot forgatva fegyverként.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában