Az avar temetkezési helyektől a rongyos jegying életrajzáig

Ebben azonban semmi meglepő sincs, hacsak az nem, hogy megyénk milyen gazdag különböző korok emlékeiben. Hiszen hosszú évekre, évtizedekre jó előre ellátja munkával a szakembereket. A sort nyitó L. Kis Szabó Eszter régész a Dunakömlőd–Bottyánsánc 2000 és 2005 között előkerült bronzkori leletanyagát értékeli.

Szabó Máté, Ódor János Gábor, K. Tóth Gábor, K. Németh András és Czövek Attila régészek a Várong határában található avar kori temetőket szondázták meg. A csapat három évvel ezelőtt hat temetőben összesen tizenöt temetkezést tárt fel, viseleti tárgyakkal, lószerszámokkal, edényekkel és más tárgyakkal. Ahhoz képest, hogy a 2002-es szakmai kataszter még nem mutatott avar kori lelőhelyeket errefelé, az előrelépés jelentős. Nemcsak önmagában egy fehér folt eltüntetése, hanem az itteni avar kori temetősűrűség miatt is. Kovacsóczy Bernadett régész ugyancsak avar kori sírokat tárt fel, de már Alsónyék közelében, ahol emberi csontmaradványok is előkerültek. Kilenc férfi váza alapján az egykoron itt élő avar férfiak átlagos magassága 169,4 centiméter volt.

Kesztölcöt már 1055-ben említi a tihanyi alapítólevél. Ez a Várdomb közelében található, egykor virágzó Tolna megyei település a 16. század végén, a török hódoltság idején néptelenedett el. Szabó Géza, Király Edit, Csányi Viktor régészek és Békefi Mónika régésztechnikus 2007-ben végzett megelőző feltárást az egykori középkori mezőváros területén. Az évkönyvben a munkáról szóló szakmai összegzés első része olvasható. Berta Adrián régész a dombói vár 2015. évi régészeti feltárásáról ad képet. Az ábrák között a vár két – vélelmezett – rekonstrukciója is szerepel. Eszes Adrienn régész és az időközben elhunyt Boldizsár Péter az ugyancsak a dombói várnál fellelt téglákról, illetve a kályhacsempeleletekről számol be. Vizi Márta régész viszont az ozorai várkastély kályhacsempéinek kiemelkedő ismerője. A leletanyagok között – olvasható az általa jegyzett tanulmányban – igen jelentősnek tekinthető az a csoport, mely apostolt ábrázoló kályhacsempékből áll. Egy tanulmány szerint az ilyen csempék alkotta kályha a 15. század második felében, a 16. század elején Budán is díszíthette a királyi palotát.

A szekszárd–palánki, egykori török palánkvár, Jeni Palanka jelentős mennyiségű fémleleteinek rendszerezése ugyancsak hosszú évekig tartó munkát követelt meg Gaál Attila régésztől, címzetes igazgatótól. Az évkönyvben az összefoglaló II. részét olvashatjuk. Érdekesség, hogy az egyik gyűrű pecsételőlapján arab betűs felirat van: Ali (bin) Süleymán bende, azaz A szolga, Ali (bin) Szülejmán. Ugyancsak Gaál Attila jegyzi a Heim Ferenc korabeli levelezéssel színesített történetét bemutató írást; a nagymányoki illetőségű személynek mint honvédnek, majd őrvezetőnek a keleti fronton veszett nyoma 1943. január 14-én.

Sümegi József történész Báta és a Garaiak címmel újabb részben tekinti át a 15. század második harmadának Dél-Tolna megyei, széles összefüggésbe ágyazott történéseit. Külön fejezetben térképezi fel az 1441. január elején lezajlott cikádori csatát, melyben Hunyadi János szörényi és Újlaki Miklós macsói bán legyőzte Garai László nádort. A kiadványban – és az időben – továbbhaladva elérkezünk a Hitviták tüzében című íráshoz. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató dolgozata a 16. század végén az Alsó-Dunamelléken zajló vallási vitákba enged betekintést. Csapai János néprajzkutató Ónedények a Tolnai Református Egyházmegyében című tanulmányában azt tekintette át, hogy a XIX. századi vizitációk jegyzőkönyveiben felsorolt, liturgikus célokat szolgáló eszközökből mennyi maradt meg napjainkra. Egy rongyos jegying életrajza címmel Balogh Imréné néprajzkutató egy bátai, több mint száz éve készült öltözék történetét írta meg, az ember és az utánamaradt tárgy(i emlék) kölcsönhatásában. A Szőlészeti idénymunkások a szekszárdi borvidéken című értekezést Fuksz Márta néprajzkutató jegyzi. Mint megállapítja, a megművelés a munkaerő hiánya miatt komoly gondot okoz a gazdáknak.

A kötet zárásaként K. Németh András méltatása olvasható a tavaly 78 éves korában elhunyt Torma Istvánról. Az MTA Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Topográfiai Osztály és Adattár vezetője, az Ásatási Bizottság egykori elnöke Tamásiban született 1940-ben. Szülővárosa múltja kiemelten foglalkoztatta, de más Tolna megyei települések régészeti emlékeivel is foglalkozott.

Amikor a bátai kegyhelyre zarándokolt a magyarság

1475-ben, a jubileumi szentévben – olvasható Sümegi József tanulmányában – Mátyás király IV. Sixtus pápához fordult és kérte, hogy a jubileumi búcsút Magyarországon is elnyerhessék a hívek. A pápa teljesítette a király kérését (...). Ebben a szentévben Báta is kijelölt templom volt (...). Bátán a búcsúbiztos azonban nem az apát, hanem a pécsi püspökvárban működő Keresztelő Szent János-társaskáptalan prépostja, Demeter lett.

Ebből arra következtetünk, hogy Szobi apát nagyon idős ember lehetett, vagy talán már nem is élt (...).

Bátáról két búcsúlevél maradt ránk (...). Eszerint még 1476 januárjában is el lehetett nyerni a búcsúkiváltságot Bátán.

Összegzésként megállapítható, hogy Szobi László kormányzása idején a bátai kegyhely virágkorát élte, ahova uralkodóktól a köznépig zarándokolt a magyarság, s ahol teljes búcsúban, sőt még a római jubileumi búcsúban is részesülhettek a hívek.