úti beszámoló

2020.02.04. 15:30

Bátaszéki virágkötő képviselte hazánkat

Mauthner Ilona

Forrás: MW

Fotó: archív

Hétfőn este a városi könyvtár vendége volt Kató Szabolcs Áron bátaszéki virágkötő, aki nemrég érkezett haza a szakmák olimpiájáról. Azt mondta, nagy megtiszteltetés, hogy ő képviselhette hazánkat Kazanban, melyről vetítéssel egybekötött beszámolót tartott. Nem először járt ott, hiszen tavaly már előkelő helyezést ért el a legjobbak szakmai versenyén.

Mindebből is jól látszik, hogy Kató Szabolcs nem egy sima virágkötő. Rendkívüli kreativitással és szépérzékkel, művészi ambícióval megáldott fiatalember. Először dísznövénykertész végzettséget szerzett a bajai szakközépiskolában, majd ugyanitt kapta meg a virágkötő szakmunkás-bizonyítványt. Két éve már, hogy sorra nyeri a szakmai versenyeket. Ezeken az erőpróbákon való szereplés alapján választják ki a nemzetközi megmérettetésekre küldendő személyeket.

Fotó: archív / MW

Kiváló eredményeit az iskolája is méltányolta. Ő kapta 2018-ban az „Év Diákja” oklevelet és plakettet. Jelenleg a nagymányoki Szabó Kertészetben dolgozik, ahol tehetségének megfelelő feladatokat bíznak rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában