oktatás

2020.02.09. 07:00

Indokolt esetben még egy évet maradhat a gyerek az oviban

Lejárt a halasztással kapcsolatos kérelmek benyújtási határideje. A szülők január 31-ig az Oktatási Hivatalnál kérelmezhették a 2020. augusztus 31-ig hatodik évüket betöltő gyermekük esetében a tankötelezettség kezdési időpontjának módosítását.

Budavári Kata

2020.02.04_Szekszárd_Wunderland Óvoda_MK_TN

Fotó: Makovics Kornél

Többen mennek iskolába szeptembertől a szekszárdi Wunderland Óvodából, mint eddig. Mint azt Häfner Adél óvodavezetőtől megtudtuk, a nevelési tanácsadó novemberben végezte el az ősztől tanköteles korú gyerekek vizsgálatát. Azoknak a szülőknek a csemetéinél, akik egyéni vizsgálatot kérvényeztek, ez december végéig lezárult.

– Elbizonytalanította a szülőket, amikor ősszel kiderült, hogy a beiskolázási törvény változik. Az egyéni vizsgálat lehetősége és annak eredményei azonban megnyugtatták őket – mondta a vezető óvónő. Huszonegy szülő kérvényezte ezt, húsz esetben a tanácsadó arra tett javaslatot, hogy még egy évig maradjon az óvodában a gyermek. További öt szülő az Oktatási Hivatalnál kérte, hogy módosítsák a tankötelezettség kezdési időpontját. Három esetben helyt adott a hivatal a kérelemnek, további két esetben szakértői bizottság dönti el, hogy óvodás marad vagy iskolás lesz a gyerek.

Az is kiderült, a Wunderland Óvodában tartottak attól az óvónők, hogy a szülők elárasztják őket kérelmekkel, ez azonban szerencsére nem történt meg. A következő szeptembertől azonban bőven lesz férőhely ebben az intézményben, így szeretettel várják a kicsiket.

Zsók Józsefné, a teveli óvoda závodi tagintézményének óvodapedagógusa arról számolt be, hogy náluk egy kisgyerek esetében kért újabb vizsgálatot az Oktatási Hivatal, egy másik gyermek pedig biztosan marad még egy évig. Véleménye szerint, ahogy a korábbi években, úgy most is érdemes lenne az óvónők tapasztalatait figyelembe venni, hiszen jól ismerik a gyerekeket, míg azok, akik vizsgálják őket, egy pillanatnyi állapotot látnak csupán. Elmondta, hogy tavaly is volt olyan rátermett hat évesük, akivel kapcsolatban azt javasolták a szülőknek, hogy küldjék iskolába. A dolog bevált, és a gyermek szépen megállja a helyét.

Eddig közel tízezer kérelem érkezett

A szülők január 31-ig az Oktatási Hivatalnál kérelmezhették a 2020. augusztus 31-ig hatodik évüket betöltő gyermekük esetében a tankötelezettség kezdési időpontjának módosítását. Az eljárás legfőbb célja az, hogy kiszűrjék a gyermek szempontjából hátrányos és indokolatlan felmentéseket. Eddig 9 941 kérelem érkezett be, amelyeknek feldolgozása folyamatos és zökkenőmentes.

Bebizonyosodott, hogy alaptalan volt a hisztériakeltés, amely tömegekről és elbírálhatatlan mennyiségű kérelmekről szólt. A beérkezett kérelmek száma az előzetes szakmai várakozásoknak megfelelő. Az Oktatási Hivatal nyolc napon belül dönt a beadványokról, amennyiben a szülő által megküldött kérelem és dokumentumok alapján erre lehetősége van. Ha nyolc napon belül nem hozható döntés, az Oktatási Hivatal teljes eljárásban, vagyis legfeljebb hatvan napon belül dönt a kérelemről. Az elbírálást pedagógiai szakértők végzik, akik mérlegelik a gyermekkel foglalkozó szakemberek véleményét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában