szakmák

2020.04.14. 14:00

Embert próbáló helyzetben vannak a szakmát tanulók

Az érettségizőknek sem könnyű most, de akik szakmai vizsgát tesznek, azokat a rendes gyakorlat hiánya is hátráltathatja. Egyes tanárok viszont jeleskednek a virtuális, valóságszerű gyakorlatok megvalósításában.

Foray Nándor

Fotó: Mártonfai Dénes

Optimista a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fiatal és aktív stábja, nyilatkozta Simonné Szerdai Zsuzsanna intézményvezető április 9-én. Bíznak benne, hogy a távoktatás nem fog törést okozni végzős tanulóik szakmai vizsgáinál. Való igaz, hogy például mezőgazdasági technikus, állategészségügyi technikus vagy gazda szakmájuk esetében a gyakorlat aránya némely tantárgyaknál a hatvan-hetven százalékot is eléri. Az is tény viszont, hogy a gyakorlati vizsgára való felkészülés nem az utolsó félévben kezdődik, hanem legalább három és fél éve folyamatosan tart.

A pedagógusok a gyakorlatok megvalósítására most projektfeladatokat találtak ki. Állattenyésztés esetében adott állatfajra vagy -fajtára vonatkozóan különböző megfigyelési feladatokat kapnak a diákok a szaktanáról, és forráselemzést kell végezniük. Az oktatók YouTube-on elérhető különböző filmek révén is irányítják őket, így mutatják meg nekik a gépi fejés eljárását a szarvasmarha-tenyésztésben. Ez persze nem helyettesítheti azt, amikor a tangazdaságba kimegy a gyerek, és ott saját szemével látja a munkavégzési folyamatokat. A tanárok viszont megpróbálják a legjobbat kihozni a körülményekből. Ehhez nyilván elengedhetetlen, hogy jól felkészültek legyenek a digitális oktatás terén, de Simonné Szerdai Zsuzsanna szerint az ő kollégái azok. A tanulók nagy része is sokkal aktívabb. Mégpedig annak köszönhetően, hogy ebben a rendszerben nem tudják megúszni a számonkérést, például egy felelést. Nincs mese, online el kell küldeni a megoldásokat, el kell végezni a projektmunkákat. Sok írásbeli feladatlapot, tesztet töltenek ki a gyerekek, ezért előfordulhat: az írásbeli vizsga még jobban is fog sikerülni, mint az előző években.

Simonné Szerdai Zsuzsanna elmondta, összesen nyolcvan-nyolcvanöt végzősük van. Nehéz helyzetben vannak az érettségizők is, hiszen matematikát online oktatni macerás. Azzal, hogy a matekfeladatot kiadja a tanár, nem végezte el a dolgát, a megértetéshez meg kell jelenítenie magát, magyarázatait, mintha egy-egy hagyományos negyvenöt perces órát prezentálna. Sokuk éjjel-nappal dolgozik azon, hogy a gyerekeknek el tudja magyarázni a tananyagot.

– A távoktatás legnehezebb része: online szakmát, gyakorlatot oktatni, de mindent megtesznek a siker érdekében – mondta Koller Tamás, a Kolping Iskola igazgatója. Az éttermek bezártak, ami a szakács tanulókat érinti. A többi gazdálkodóhoz általában a szülők nem engedik a gyerekeket. A gyakorlatot is iskolai keretek között próbálják meg oktatni videokonferenciákkal, online oktató anyagokkal.

A kilencedikesek szintvizsgáját eltörölték. Azt nem tudni, bepótolják-e, de most enélkül is köthetnek szerződést a vállalkozókkal, szakmai gyakorlatra jogosultak. A tizedik évfolyam ilyen szempontból a legkönnyebb. Ott is törekednek valahogy fenntartani a tanulási fegyelmet, hogy legalább a megszerzett tudást ne felejtsék el. És igyekeznek előrehaladni a tananyagban, de ez gyakorlatból eléggé nehéz.

Lehetőségek

A Szekszárdi Szakképzési Centrum kilenc iskolájában is megtörtént a tantermen kívüli, digitális oktatásra történő átállás. A közismereti és a szakmai anyagot is így sajátítják el a diákok – nyilatkozta Gödrei Zoltán, a Szekszárdi Szakképzési Centrum kommunikációs előadója. Hozzátette, a szakmai gyakorlati oktatást – annak jellegétől és a szükséges eszközöktől függően – lehetőség szerint szintén digitális munkarendben, vagy egyéni felkészüléssel, projektfeladat előírásával kell teljesíteni. Duális képzések esetében, amennyiben bármelyik fél úgy ítéli meg, hogy a gyakorlati oktatás nem megoldható, a szakképző intézmény és a gyakorlati képzőhely közösen dönthet a gyakorlati oktatás halasztásáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában