sajtótájékoztató

2020.06.18. 15:31

Máté Péter szerint érdekes ez a poszt

Budavári Kata

Fotó: Mártonfai Dénes

Érdekes, több csúsztatást tartalmazó posztot jelentetett meg Illés Tamás, a szekszárdi ötös választókerület képviselője, a Vagyonkezelő Kft. felügyelő bizottságának elnöke, mondta Máté Péter. A szekszárdi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője szerint ezért muszáj a tényekről beszélni.

Illés Tamás a vagyonkezelővel kapcsolatban 105 milliós veszteségről ír, Máté Péter viszont arról tájékoztatott, hogy könyveléstechnikai módszerrel huszonötmilliós veszteségből csináltak százötmilliósat, indokolatlan céltartalék képzéssel. Az Illés által példaértékűnek tartott 2001 és 2004 közötti időszakban pedig, amikor a cég „180 millió forint osztalék befizetéssel segítette a városi közfeladatok ellátását”, az akkori vagyonkezelő lényegében felélte a vagyon jelentős részét. A 2700 lakásból mindössze 320 maradt, de ugyanígy üzlethelyiségeket, garázsokat is értékesítettek.

Ehhez képest 2006-tól a már Fideszes városvezetés nem engedélyezett további eladást, a megyeszékhely tulajdona azóta gyarapodik. Például a Garay élménypincével, amelyet megvásárolt, és pályázatból felújított, ezzel több százmilliós ingatlanvagyont képezett.

Illés Tamás ugyan a piacot szeretné a hét minden napján, nemcsak szerdán és pénteken nyitva látni, ezzel kapcsolatban viszont Máté Péter megjegyezte, ez az ÉSZ képviselőjének tájékozatlanságát bizonyítja, ugyanis a piac keddtől szombatig nyitva tart.

Borítóképünkön: Máté Péter, a szekszárdi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában