enyhébb szabályozás

2020.06.13. 16:00

Meglátogathatják a szeretteik az otthonokban élő időseket

Szigorú szabályok szerint ugyan, de már újra fogadhatnak látogatókat a megyében lévő idősek otthonainak lakói, akik már nagyon vártak arra, hogy végre személyesen is találkozzanak szeretteikkel.

Mauthner Ilona

2020.06.12 Decs, Decsen az idősek otthonában három hónap után újra beengedik a látogatókat szigorú előírások alapján és csak fél órára. (A fotón látható személyek csak a fotózást engedték a nevek közlését nem) Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Hétfő óta látogathatók az idősotthonok lakói a megye intézményeiben. Mindenhol kidolgoztak egy látogatási rendet, mely a tiszti főorvos iránymutatásához igazodik.

Szekszárdon a Mérey utcához tartozó négy intézmény mindegyikében (kis-Mérey, nagy-Mérey, Kadarka utcai és a Tolnán lévő otthonban) hétfőn, kedden és csütörtökön van látogatási idő, délelőtt 9 és 11 óra, délután 13 és 15 óra között, mondta Rottenbacher Ádám igazgató. A hozzátartozóknak a látogatás előtt egy nyomtatványt kellett kitölteniük az állapotukról, esetleges külföldi útjaikról, majd kézfertőtlenítés, szájmaszk használata mellett fél óráig tartózkodhattak szeretteikkel az udvaron, egy fedett részben.

Rottenbacher Ádám elmondta, mindenki nagyon együttműködő volt, ahogy lejárt a harminc perc, helyet adtak a következő látogatóknak. Egyszerre tizenöt látogató tartózkodhat az udvaron. Voltak megható pillanatok, amikor mindkét fél sírt az örömtől, a hozzátartozók azért, mert látták, hogy az elmúlt három hónapban sem történt semmi baj szeretteikkel, az idősek pedig azért, hogy végre átölelhették szeretteiket.

Rottenbacher Ádám elmondta, nagy megkönnyebbülés az intézmény minden dolgozójának, hogy az elmúlt három hónapban nem történt rendkívüli esemény náluk. Mivel idősekről van szó, – a nők átlagéletkora 87, a férfiaké 75 év – így óhatatlan, hogy egy-egy ember bekerül valamilyen bajjal a kórházba, így történt ez náluk is. A kezelések után elkülönítőbe kerültek a lakók, két hétre.

Hasonló a helyzet a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézményhez tartozó tizenegy idősek otthonában is. Egy bátaszéki családtag elmondta, három hónap után láthatta a nagymamáját, mindketten sírtak örömükben, annyi mondandójuk volt egymásnak, hogy hamar eltelt a fél óra, de pár nap múlva ismét találkozhatnak.

A decsi Lorántffy Zsuzsanna Szeretetotthonban is szigorú feltételek mellett találkozhatnak látogatóikkal a lakók. Pappné Szakács Csilla igazgató elmondta, az elmúlt közel három hónap nagyon nehéz volt a gondozottjaiknak. Fegyelmezettek voltak, de az utóbbi hetekben már érezhető volt, hogy egyre jobban hiányoznak nekik a hozzátartozóik. Náluk délután 2 és 5 óra között van látogatási idő. A hozzátartozók beöltöznek látogatóköpenybe, lábzsákot is kell húzniuk, a szájmaszk, kézfertőtlenítés itt is kötelező. Kifelé jövet pedig egy zsákba – veszélyes hulladékként – kell dobni a köpenyt és a lábzsákot. Egy idős emberhez egyszerre ketten mehetnek, ha többen jönnének, akkor az udvaron találkozhatnak, rossz idő esetén pedig az étteremben.

A nyugdíjasok klubjai is nyithatnak

A legtöbb megyei településen van idősek klubja. Az elmúlt három hónapban ezek is bezártak. Nagyon sok idős ember – főleg akik egyedül élnek – elszigetelve érezték magukat, annak ellenére, hogy az önkormányzat mindenhol gondoskodott róluk. A beszélgetések, a közös tevékenység azonban hiányzik.

Bátán június második felétől már nyit az idősek napközi otthona, – megfelelő óvintézkedések mellett – mondta Huszárné Lukács Rozália polgármester. Az elmúlt hónapokban azzal próbálták lekötni az idősebbeket, hogy kötőtűt, fonalat vásárolt nekik az önkormányzat, és az óvodások babáinak kötöttek ruhákat.

Bátaszéken is hasonló a helyzet, hamarosan nyitnak, mondta Borosné Simon Zsuzsa, a gondozási központ vezetője. Közben felújították az épületet, új függönyt, klímát kapott az idősek szobája.

Borítóképünkön: Látogatók a decsi szeretetotthonban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában