sütögetés

2020.07.10. 15:30

Helyben el is fogyott a finom, foszlós kalács

Szeri Árpád

Forrás: Beküldött fotó

Lakodalmas kuglófot készített Váralján, a Jánosi György Közösségi Házban mintegy húsz kisdiák. A tanulók Bonyhádról, a 3. számú általános iskolából érkeztek és váraljai segítők útmutatása mellett a kelesztéstől a sütésig valamennyi munkafolyamatnak cselekvő részeseivé váltak.

– Fontosnak tartjuk a hagyományok átörökítését a fiatalabb generáció számára – mondta Sziebert Éva, Váralja polgármestere. – Éppen ezért nagyon örültem, amikor a kuglófsütés ötletével megkeresett Lovász Edit, a Bonyhád Széchenyi István Iskola pedagógusa. Készséggel álltak rendelkezésre a Váraljai Hagyományőrző egyesület tagjai is, akik sokéves tapasztalatukkal igyekeztek átadni úgy a tudásukat, ahogy azt nagyanyáink tanították.

A fiatalok egyébként remek tanítványoknak bizonyultak, kitettek magukért, egyszerre két asztalnál zajlott a sürgölődés. Miután négy csapat vállalkozott a felelősségteljes pékmunkára, ugyanannyi kuglóf is készült. Az ízletes, foszlós, meleg kalács még helyben elfogyott az utolsó morzsáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában