2020.08.11. 09:30
Közösségé kovácsolta őket az alkotás
Fotó: Beküldött fotó
Öt-hat megyéből érkeztek vendégek a tamási katolikus gimnázium kollégiumában tartott alkotótáborba júliusban. Tóth Attiláné Szalay Ágnes szervező elmondta, több mint egy tucatnyian voltak. Sokan évek óta visszatérő vendégek, a baráti társaság tagjai többnyire idősebb korosztályból kerülnek ki. Az idei évi összejövetelük is kiváló hangulatban zajlott.
– Igazi közösségé kovácsolódtunk alkotás közben, egymás munkáját elismeréssel vagy kritikával segítettük. Festettünk, rajzoltunk, a grafika, az olajfesték, a pasztell műfajok technikáit alkalmaztuk. Az ehhez szükséges eszközöket mindenki hozta magával – tette hozzá. Az egy hét alatt átlagosan három-négy képet alkottak meg a résztvevők. Ebből egyet hálából minden táborozó felajánlott a helyet adó gimnázium számára.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/b4Hg4on1c88GRSkVKH-KCCQjMkJ7q6Je9hskmzgf65M/fill/2560/1152/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3YjhlNjIwZTJkYTQ3NzJhMDNmYWYxN2EwMTJmNWIz.jpg)
– Ahogy minden évben, az idei táborban is jelen volt egy faragóművész, aki egyben bűvész is. Egyik este csodálattal néztük a rögtönzött műsorát – tette hozzá Ágnes.