Taggyűlés és díjátadó

2020.09.15. 19:00

Kaveczki László érdemelte ki a Kőrösi Miklós Díjat

Kedden délután került sor a Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK) idei Taggyűlésére és Szakmai Fórumára. Díjakat és címeket adtak át Szekszárdon, a Mészáros Borházban.

Foray Nándor

Palotásné Kővári Terézia, a TMMK elnöke elmondta: egy-egy ilyen gyűlésen a kamarával kapcsolatos éves eseményekről hangzanak el beszámolók, a pénzügyi teljesítés és terv is téma. Normális körülmények között május végéig tartják meg az éves gyűlést. Idén a koronavírus-járvány miatt tolódott szeptemberre, most azonban már szerét kellett ejteni. Járványügyi óvintézkedések mellett zajlott le a rendezvény, a maszk és kézfertőtlenítő használata kötelező volt. A határozatképességhez legalább negyvenöt tag jelenlétére van szükség – ez megvalósult.

A Tolna Megyei Mérnöki Kamaráért végzett tevékenység elismerése gyanánt járó Kőrösi Miklós Díjat Kaveczki László érdemelte ki, aki a TMMK Választási Jelölőbizottságának elnökeként is érdemeket szerzett. A TMMK Alkotói Díjat Tarr Jánosnak ítélték oda kiemelkedő mérnöki teljesítményéért. Tarr János 1992 óta tervezőként dolgozik; távközlési tervező, szakértő és erősáramú tervező. A díjról azt mondta: számára nagyon sokat jelent és nagyon nagy megtiszteltetés. A Bohli Antal Ifjúsági Díjat Komjáthy Attila földmérő mérnök kapta, az M6-os autópálya építése során nyújtott geodéta munkájáért.

A Postumus Alkotói Díjat Szabó György részére adományozták, akinek gyermekei – Szabó Noémi, Szabó Balázs és Szabó R. Emese – vették át az elismerést. Hídépítő mérnök, kamarai tag, a komáromi hídépítő munkák műszaki ellenőre volt. A hetvenöt év felettiek által elérhető Mérnöki Kamara Örökös Tag címeket is kiosztották Frigyesi Ferenc légtechnikai szakmérnök, gépészmérnök, Füredi Ferenc gépészmérnök és Ribányi József építőmérnök számára.

A keddi szakmai fórumon első alkalommal mutatták be Korcsmár István, a Tolna Megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagjának a szekszárdi gázrobbanás következményeiről készített felvételét. Ehhez kapcsolódóan tartott előadást Péri Gábor, a TMMK elnökségi tagja, aki a gázrobbanást követő helyreállításhoz dolgozott ki statikai terveket.

A Tolna Megyei Mérnöki Kamara az építészeken kívül minden egyéb mérnök kamarája, a taglétszám 449. Vannak építészmérnök tagok, de ők külön kamarát alkottak. A legnagyobb létszámot, a tagság mintegy felét az épületgépészek, a gépészek és az építőmérnökök teszik ki.

„Kétféle ember van”

Dr. Frigyesi Ferenc a Mérnöki Kamara Örökös Tag címére reflektálva azt mondta: szomorú és büszke is. Szomorúságot az előrehaladott kor miatt érez, büszkeséget amiatt, hogy megérte ezt a kort, és még mindig igényt tartanak munkájára. Egy nagy példaképe kilencvenkét éves korában még aktív volt. Úgy véli, kétféle ember van: a mérnök és a nem mérnök típus. A mérnök mindig azt nézi, hogy valamit hogy lehet megcsinálni, és kitalálja az odavezető utat, előre lát, megtervez. A másik azt nézi, hogy valamit hogy nem lehet megcsinálni, és aköré építi filozófiáját.

Borítóképen: Tarr János (balról), Kaveczki László, Komjáthy Attila, Palotásné Kővári Terézia, Frigyesi Ferenc, Szabó Noémi, Szabó Balázs és Szabó R. Emese

Ezek is érdekelhetik