Avatás

2020.10.19. 11:30

Hármas jubileumra emlékeztet a trianoni emlékmű

Ünnepélyes keretek között felavatták a Nemzeti Összetartozás terét, Dombóvár Trianon-emlékművét. A tér felújítását és átalakítását a Dombóvári Székely Kör kezdeményezte.

Varga Szilvia

Fotó: A szerző fotója

A tegnap délután megtartott ünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében kiemelte: – Nemzeti identitásunk megőrzéséhez minden olyan kezdeményezés is hozzájárul, amely az emlékezést szolgálja és egyúttal erőt ad a jövőbe vetett hitünkhöz is. Ezt példázza az újonnan elkészült dombóvári Nemzeti Összetartozás Tere is, amelyet a helyi Székely Kör és a Trianoni Emlékbizottság szorgalmazott, a város önkormányzata és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatása mellett. Örülök, hogy egy újabb értékteremtő kezdeményezést segíthettem és támogathattam Dombóváron. Egy olyan civil összefogásra alapuló igényt, amely történelmi múltunk megismertetését segíti a jelen és a jövő nemzedékével.

Az ünnepségen Döbrentei Kornél költő mondott avatóbeszédet. A tőle megszokott nyílt őszinteséggel beszélt Trianon örökségéről és útravalóval látta el a nagyszámú közönséget, miképp viszonyuljon a jövő nemzedéke a tragikus békeszerződés következményeihez.

Az ünnepségen tiszteletüket tették Tolna megye és Dombóvár elöljárói, dombóvári civil szervezetek, egyházak képviselői. A projekt megvalósításához szükséges anyagi forrást a Bethlen Gábor Alapkezelő biztosította. E beruházás Dombóvár Város Önkormányzata közreműködésével valósulhatott meg.

A térrendezés során megtartották a Farkas Pál szobrászművész készítette obeliszket, illetve a Dombóváron munkálkodó Varga Gábor szobrászt kérték fel a téren újonnan elhelyezett alkotások elkészítésére. A téren elhelyeztek huszonöt évre egy időkapszulát is, amely a 2020-as év emlékeit, eredményeit rejti magába az utókor számára. Szücs Eszter evangélikus lelkész áldásával vehették át a dombóváriak legújabb közterüket.

Az emlékmű felavatását három jubileumhoz kötheti majd az utókor, ha feltöri a most elhelyezett időkapszulát: a 100 éves trianoni békediktátum, Dombóvár várossá avatásának 50. és a helyi Székely Kör megalapításának 10. évfordulójához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában