A püspök egy hajléktalannal és egy vakkal került egy szobába

Több Tolna megyei, illetve máshol szolgáló, de megyei kötődésű katolikus pap átesett a koronavírus-fertőzésen. Néhányukat sikerült megkérdezni a részletekről. Rostás Jenő, a 71 éves faddi esperes-plébános viszonylag könnyen megúszta a dolgot. Nem kellett kórházba mennie, házi karanténban vészelte át novemberben a gyötrelmes napokat.

Először egy misén lett rosszul, aztán egy temetésen, de mindkét szertartást be tudta fejezni, miután ivott egy pohár vizet. Nem ment fel a láza, nem köhögött, csak hasmenést és étvágytalanságot tapasztalt, de a biztonság kedvéért kérte a háziorvosát, hogy intézze el a tesztelést.

– Egy szombati napon jöttek ki – mondja –, a gyorsteszt eredménye negatív lett, de hétfőn jelezték, hogy a második, a laboratóriumi teszt eredménye pozitív. Két hetet itthon töltöttem, egy-két napig nem is nagyon keltem fel, aztán fokozatosan erőre kaptam. Senkivel nem érintkeztem, amit hoztak a boltból letették, s már mentek is. Ebédet is így kaptam, eleinte csak a levesekbe kóstoltam bele, aztán lassacskán a másodikba is. Amikor rendbe jöttem és megvolt a három tünetmentes nap, gyógyultnak minősítettek. Újra misézni kezdtem. Hogy minek tekinthető ez Isten részéről? Figyelmeztetésnek. Döbbenjen rá az ember, hogy a földi élet véges, és kezdjen többet foglalkozni a lelkével!

Bíró László, a szekszárdi származású 70 éves püspök több lábműtéten esett át a közelmúltban Hévízen. Ebből adódóan átmenetileg kerekesszékbe kényszerült. Október végén utalták be Pécsre a Covid miatt. Először egy háromhetes kezelést kapott, nem sokkal később újra benntartották egy hétre, mert ismét pozitív mintát produkált.

– Sok a beteg és kevés a személyzet – mondja –, szegény ápolók nagyon leterheltek, ide-oda rohangálnak, úgyhogy amiben tudtunk egymásnak segítettünk a kórteremben. Volt egy vak és egy hajléktalan szobatársam. A vak nem tudta leszedni a dobozos levesről a rásütött záró fóliát. Odamentem a kerekesszékemmel, és segítettem neki. Ezt látva a hajléktalanban is mocorogni kezdett a felebaráti szeretet, és a második fogást már ő bontotta ki neki.

– Tudom, hogy vannak, akik Isten büntetésének tartják ezt a járványt. Én úgy vélem: tanulnunk kellene belőle. Lépésváltásra, másként gondolkodásra van szükség. Valaki mesélte, hogy egy öltözőben kirakott egy plakátot: Mit fogsz tenni, ha elmúlik a pandémia? A legtöbben azt írták rá, hogy hatalmasat buliznak, s csak egy olyan válasz született, hogy hálát adok Istennek, hogy kimásztunk belőle. Pedig fontos lenne, hogy messzebbre lássunk! Rá kell döbbennünk például arra, hogy a szenvedés is tevékenység. Több energiát vesz el, mint amikor aktívan sportolunk. S ahogy Jézus, úgy mi is felajánlhatjuk a szenvedéseinket valamiért, valakiért.

Barsi Balázs a hetvennégy esztendős, sióagárdi gyökerekkel rendelkező ferences rendházvezető szerzetes, súlyos állapotba került a koronavírus-fertőzés következményeként. Hálás szívvel emlékszik orvosára, dr. Lőrinczi Csabára, aki nagy szakértelemmel, odaadással, emberséggel vette körül a betegeket a Szent László Kórházban. Ő 17 napot töltött ott.

– Számomra ez egy kegyelmi idő volt – mondja. – Hárman feküdtünk egy szobában, az éjszakák és nappalok egybefolytak, de mindent összetartott az imádság. Az imádság nem egyfajta vallásoskodás vagy ájtatoskodás, hanem minden. Pontosan nem tudom megítélni, hogy mennyire volt súlyos, életveszélyes az állapotom, de a zsoltárossal elmondhatom, hogy a halál sötét völgyének környékén jártam. Tulajdonképpen semmi se fájt, csak mérhetetlen gyöngeséget éreztem.

Pont erről ír Szent Pál: amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. Gyöngeségemben tudom megtapasztalni leginkább a teremtő Isten jelenlétét. Persze, gyógyulni jó! Vissza kell menni az élet felszínére, és folytatni a munkát. Nem ugyanúgy, mint azelőtt, hanem a megélt tapasztalatokkal gazdagodva, mélyebben. A kísértés mindig megvan, hogy a felszínen, a felszínnek éljünk, ám ez nem lehet az elsődleges célunk. Az élet célja nem valami, hanem Valaki – mert én is valaki vagyok –: a Szentháromságos egy Isten. Erre vagyunk megjelölve. Az imádság nyomán mindez világossá vált előttem, az árnyékokkal teli budapesti éjszakában.

A szekszárdi plébános és káplán is megfertőződött

Információink szerint a Tolna megyében szolgáló katolikus papok közül négyen fertőződtek meg koronavírussal. Közülük ketten kerültek kórházba: Kárász Gábor szekszárdi káplán és Bagi Sándor nagymányoki plébános. A faddi plébános, Rostás Jenő házi karanténba vonult, s már gyógyult.

Hasonlóképpen, könnyen átvészelte a betegséget Petkó Tamás szekszárdi plébános. Nála mindössze két napig álltak fenn a komolyabb problémák, főként az ízlelés- és szaglásvesztés. Tíz napot töltött elkülönülten a szobájában, ott étkezett és misézett. Meglepődött, hogy 57 évesen így megúszta ezt a dolgot, miközben cukorbeteg és volt már egy infarktusa.

Nem tekinti Isten büntetésének a járványt, sem az egyénre, sem az emberiség egészére nézve. Inkább próbatételnek, figyelemfelhívásnak. Mert – mint mondja – tud büntetni Isten, de nem így. Elsősorban a jóra vezet. Ferenc pápa szavai szerint: Isten nem a megbüntetésünket, hanem az üdvösségünket akarja.

Borítóképünkön: Barsi Balázs ferences szerzetes