Koronavírus

2021.01.11. 18:10

A kisebb településeken is tartanak a járványtól

Mauthner Ilona

Forrás: Shutterstock

A megyeszékhelyhez közel fekvő, kisebb településeken, így Alsónyéken, Pörbölyön és Várdombon is megkezdődött a hétköznapi élet az új év első napjaiban. Több beruházást kellett tavaly elhalasztani, bíznak benne, idén ezeket pótolhatják majd.

Alsónyéken továbbra folyamatosan fertőtlenítik a boltok, a posta és a buszmegálló környékét, ahol a legtöbb ember megfordul, tájékoztatta lapunkat Molnár István polgármester. Itt is megjelent a koronavírus-fertőzés, több helyit döntött ágynak, szerencsére senki nem került kórházba.

Molnár István elmondta, az élet nem állt meg, terveik vannak arra az időre, ha végre helyre áll a korábbi életük. A településfejlesztés első helyén áll a szennyvíz-, valamint a csapadékvíz elvezetésének kiépítése. Erre a beruházásra uniós támogatás jelenleg nincs, így állami támogatásra várnak. Nagy álmuk még egy bölcsőde kialakítása, erre viszont a Magyar Falu programon belül lesz lehetőségük pályázni.

Nagy hátrányt jelent, hogy a helyi iparűzési adónak a feléből gazdálkodhatnak csak az idei évtől, így ez a kis település is tizenötmillió forinttól esik el, ha az államtól nem kapnak kompenzációt.

Várdombon is több kisebb beruházást kellett elhalasztani tavaly, mondta Simon Csaba polgármester. Bíznak benne, hogy idén ezek közül többet pótolhatnak majd, így a terveik között szerepel egy játszótér kialakítása a település északi felében, illetve orvosi műszerek fejlesztésére pályáztak, ez utóbbit már meg is nyerték. A helyieket is megviselte a vírusjárvány, többen kerültek súlyosabb állapotba, ám szerencsére halálesetről nem tudni.

Pörbölyön is megváltoztatta a hangulatot a vírustól való félelem. Többen lettek betegek, de lélegeztetőgépre senki nem került. Nagyon várják már a védőoltást, mondta Sipos Lajos polgármester. Tavaly két pályázatot is nyert a település: a ravatalozót újíthatják fel és egy játszóteret építenek.

A terveik között szerepel az Alsónyékről jövő kerékpárút folytatása, illetve a településen átmenő közúti forgalom mentesítésére szeretnének kiépíteni egy elkerülő utat. Sipos Lajos azt is elmondta, az egyre nagyobb átmenő forgalom miatt több a baleset, és a helyiek nagyon féltik az iskolából, óvodából hazatérő gyermekeiket.

Borítóképünk: Mindhárom településen volt már koronavírus-fertőzött

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában