rejtvény

2021.02.07. 11:30

Nemcsak fejtett, hanem készített is rejtvényeket

Február harmadika a rejtvényfejtők világnapja. A megyeszékhelyen klubot működtettek a műfaj kedvelői. Sokoldalú önépülés. A jó rejtvény ismérve.

Szeri Árpád

Fotó: Kiss Albert

A hetvenes-nyolcvanas években a Szekszárdi Rejtvénykedvelők Klubja nemzetközi hírnévnek örvendett. Máris adódik az első feladvány: melyik századról van szó?

– Természetesen a huszadikról – adott választ dr. Murzsa András, aki, tegyük hozzá, ennél azért jóval nehezebb fejtörőket is megoldott már életében. Természetesen nem véletlenül kértük a megoldást éppen lapunk egykori irodavezetőjétől, nyugdíjasként négy önálló verseskötet szerzőjétől. Hiszen annak idején, a hetvenes évek közepétől jómaga is oszlopos tagja volt a bevezetőben említett csapatnak.

– Vereczkei Fe­renc, Krasznai Ferenc, Stella Béla – sorolt fel a teljesség igénye nélkül néhány meghatározó személyiséget a klubból. Akiktől sokat tanult és akikkel együtt hajolt egy-egy versenyen a skandináv típusú keresztrejtvény fölé. Merthogy akkoriban jobbára már ez a típus dívott, bár azért a hagyományos sem ment feledésbe.

– Mindig is érdekelt a rejtvény, mint műfaj – folytatta dr. Murzsa András. – Ne tűnjék szerénytelenségnek, de rendelkeztem olyan ismeretanyaggal, amit a klubban egyrészt kamatoztatni, másrészt viszont gyarapítani is tudtam. Fejleszthettem szókincsemet, erősíthettem problémamegoldó képességemet, szélesíthettem világlátásomat: mindet összegezve, tagságomnak rengeteg sikerélményt köszönhettem.

Idővel nemcsak fejtett, hanem készített is rejtvényt. Utóbbi talán még nagyobb szellemi kaland. Mindezek tükrében kézenfekvő a második feladvány: melyik rejtvény a jó rejtvény? – Az a jó rejtvény, amit az emberek meg tudnak fejteni – hangzott az aforisztikus megfogalmazás. – Én mindig óvakodtam az olyan feladványoktól, melyek majdhogynem könyvtári kutatómunkát igényelnének. Az ugyanis már nem játék, hanem küszködés. Egy bizonyos szintet ugyan tartani kell, de a cél nem lehet más, mint az, hogy a rejtvények révén minél többen épüljenek, gyarapodjanak és sikerélményekhez jussanak.

Amikor Szekszárd volt a keresztrejtvény fővárosa

Az 1974. évi országos keresztrejtvényfejtő csapatbajnokságot Szekszárdon rendezte meg a Füles szerkesztősége. Tiszai László, a népszerű hetilap akkori főszerkesztője, aki maga is gyakorta megfordult a megyeszékhelyen, így nyilatkozott: „Szekszárdon nagyon jó rejtvényklub működik. Mindenütt kitűnően szerepelnek.” Az 1974. november 19-i lapszám beszámolt a végeredményről. „A haladó kategóriában Szekszárd csapata győzött, a második helyezést a hőgyészi klub érte el. A mesterfokú kategóriában a budapesti Vízügyi Rejtvénykedvelők Klubja vitte el a pálmát a pécsi, a szegedi és a szekszárdi együttes előtt.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában