Jótékonyság

2021.02.08. 16:20

Válogatott támadó ajándékozott a teveli óvodában (Frissítve!)

TEOL

Fotó: Makovics Kornél

Nagy volt az öröm hétfőn a teveli óvodában. Németh Krisztián kopogtatott be az ajtón, s nem is jött üres kézzel. A 32 éves futballista egyebek mellett egy laptoppal is megajándékozta az intézményt, amelyet Rónai-Till Henrietta intézményvezető vett át. A gyerekek emellett sok-sok édességet is kaptak, sőt az újdonsült amerikai futball-bajnok labdákat is dedikált az ovisoknak.

Karácsonyra ígérte a látogatást Németh Krisztián, de akkor a sűrű programja miatt nem tudott ellátogatni a községbe. Nem csoda, hiszen az év második felét még az Egyesült Államokban töltötte, ráadásul a kaland remekül zárult számára, hiszen első magyarként bajnoki címet szerzett a Columbus Crew együttesével. A nemzeti csapatban harminchét találkozón négy gólt számláló csatár a Sporting Kansas City-ben és a New England Revolution-ben is megfordult, előbbi gárdában jól is ment neki, hatvankét meccsen tizenkilenc gólt ért el.

Németh Krisztiántól nem áll távol a jótékonykodás, s Tolna megyébe is örömmel jön, már csak azért is, mert 2016-ban itt avatták például borlovaggá. Pár éve a szekszárdi gyermekotthont is megajándékozta, de a megyei kórháznak is vitt már ajándékokat.

A teveli óvodások évek óta rendszeres résztvevői a Bozsik-programnak, s mint azt Rónai-Till Henrietta kihangsúlyozta, egy ilyen ismert labdarúgó látogatása rendkívül sokat jelent nekik, hiszen általa plusz inspirációt is kapnak. Azt is elmondta, hogy szeretnének az óvoda alsó udvarában egy kisméretű műfüves pályát. Ha régi vágyuk megvalósulna, azzal nemcsak a helyi, hanem a környékbeli falvakban élő gyerekek is jól járnának.

Fazekas Attila polgármester azt mondta, mindig öröm számára, ha ismert emberek látogatnak a településre, hiszen ők messzire el tudják vinni a falu jó hírét. Hozzátette, ha véget ér a koronavírus-járvány, örömmel várják vissza Németh Krisztiánt, mert az ovis és iskolás gyerekek nagyon boldogok lennének egy közös focizástól, s a válogatott labdarúgó élménybeszámolóját is szívesen meghallgatnák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában