szekszárd

2021.06.17. 09:30

Az ivókutak már most, a szökőkutak a jövő héttől működnek

A város területén öt szökőkutat üzemeltet Szekszárd önkormányzata: a Szent István téren, a Liszt téren, a Garay téren, a Megyeháza előtt és a Béla téren. Ezek közül jelenleg a Szent István téri működik – tájékoztatott szerdán Gyurkovics János alpolgármester.

Gazsó Rita

Forrás: Shutterstock

Elmondta, mivel nyugvópontra került a járványhelyzet, lehetővé vált a szökőkutak és az ivókutak megnyitása, amelyek javítását folyamatosan végezte az önkormányzat megbízásából egy karbantartó cég. Ezek során többféle, főként elektromossági műszaki hibát tártak fel – tette hozzá. Mostanra úgy tűnik sikerült a hibát elhárítani, jövő hét elejétől a Béla király térivel kezdve folyamatosan sikerült beüzemelniük az összes szökőkutat.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a díszkutakkal párhuzamosan beindul majd a párakapuk beüzemelése is, amely a következő igazi nyári meleget ígérő napokban különösen biztatóan hangzik. Ugyancsak jó hír, hogy Szekszárdon már használhatóak az ivókutak, amelyek fertőtlenítésénél az előírásoknak maximálisan igyekszik megfelelni az önkormányzat.

Ha megszomjazunk tehát, a Szent István téren, a Luther tér sarkán, az Energiaparkban, a játszótérnél, a Garay téren, az iskola sarkánál, valamint a Béla király téren, a nyilvános vécé közelében is felfrissülhetünk.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában