Térségfejlesztő programokat szervez az egykori babkirály

Babkirály. Így nevezték a nyolcvanas évek elején Nagy Ferencet. Ágazatvezetőként dolgozott a sióagárdi téesznél, ahol 140 hektáron termeltek zöldbabot. Ehhez jött még potom negyven hektár sárgarépa és tíz hektár paprika. Ez utóbbit háromszáz ember gondozta az akkori családi vállalkozásban, amit úgy neveztek, hogy háztáji.

– Hatalmas kertészet volt – emlékszik vissza. – Szamócát termeltünk a svédeknek. De azt csak a hajnali harmattal engedték szedni, négytől kilenc óráig. Emiatt bérfeszültség keletkezett, mert az asszonyoknak, akik szedték, meg kellett fizetni a plusz- munkát, s így többet kerestek, mint egy kombájnos. Úgyhogy a problémák láttán elvitték a svédek máshová a munkát. Aztán kezdett leépülni az egész kertészet. Mára híre-hamva sincs.

Sióagárdról a mőcsényi téeszhez került a jó nevű szakember, ahol a szőlész-borász üzemágat vezette. A kilencvenes évek elején pedig a bátaapáti Eurobor üzem létrehozásában volt oroszlánrésze. A vegyes tulajdonú cég (olasz–magyar–német) vezetése azonban megvált tőle, mert kiállt a dolgozók érdekeiért.

A munkaügyi központban kötött ki. Először mint ügyfél, aztán mint alkalmazott, térségfejlesztési tanácsadó. Nagy tapasztalata volt abban, hogyan kell helyi munkát adva helyben tartani a kistelepüléseken élőket. Közelről látta a nagyüzemek – szövetkezetek és vállalatok – szétesését, és volt receptje arra, mi módon érdemes és lehetséges menteni a menthetőt.

– A rendszerváltás már a nyolcvanas évek közepén elkezdődött – állítja –, bejöttek a gmk-k, erősödtek a kiscégek, a nagyok recsegtek-ropogtak. Az élelmiszeriparban kezdtek szállítási és fizetési problémák mutatkozni, főleg a keleti piacon. A paksi konzervgyár raktárai megteltek, de az áru nem mozdult. Volt gond bőven. Tudom, mert munkaügyi központosként én vezényeltem le a folyamatot. A paksiaknál is, a simontornyai bőrgyárnál, a nagymányoki brikettgyárnál, a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál is.

Amerikaiak tartottak nekünk képzést a tömeges létszámleépítésről. Azt is tőlük tanultuk meg, hogy nem kell elkeseredni ha valami véget ér, mert kezdődhet valami új. És valóban. Tény, hogy a szocialista nagyüzemek szétesése sokak életét megkeserítette, ám jó néhány olyan emberrel is találkoztam, aki örömmel újságolta, hogy megcsinálta a szerencséjét.

A munkaügyi hivatalban azt tapasztalta Nagy Ferenc a kilencvenes években, hogy a központilag elrendelt munkahelyteremtő és felzárkóztató programok nem igazán működnek. Ezért hatékonyabb megoldásokat keresett, és talált. Külföldi szakmai utakon is szerzett ismereteket, ahol nagyon megjegyzett egy mondatot: Nyugaton vidéki munkanélküliség nem létezik. A falusi fodrász délelőtt nyitva tart, mert nincs több kuncsaftja, délután meg gondozza a virágait, gyümölcsfáit, és hétvégén viszi a piacra. Itthon is megvalósítható lenne ez. Sor is került rá. A projektek sikertörténete megjelent egy szakkiadványban 2011-ben.

– A belecskai és a kisvejkei helyi gazdaságfejlesztési elképzelések nagyon bejöttek – mondja –, de a legtöbb embert a Sorsfordító program mozgatott meg. Három megye (Tolna, Somogy, Baranya) 28 településéről, kétszázan vettek részt benne. Országszerte példaként emlegették. A lényeg, hogy egy kis földhöz kell juttatni a kisembert, és akkor megjön a munkakedv, kialakul a jó gazda szemlélet, értelme lesz a helyben maradásnak.

Nyugaton azt mondják: a sok kis parcella lényegesen hatékonyabban működtethető, mint a néhány nagy. Ez nálunk is bebizonyosodott a téeszes-háztájis időkben. Tehát, az az ideális területnagyság, amit egy család gondozni képes. Ne halmozzunk, ne a bevétel, a pénz oldaláról közelítsük meg a kérdést – persze az se lényegtelen –, hanem a munkára tegyük a hangsúlyt.

Mostanában egyházakkal, kistelepüléseken szolgáló, agilis, falumentő lelkipásztorokkal keres kapcsolatot a tapasztalt szakember. A megvalósuláshoz legközelebb a Békés megyei Tótkomlóson áll egy térségfejlesztő kezdeményezése, melyhez partner az evangélikus gyülekezet. Nemcsak egy sima mezőgazdasági vállalkozásban gondolkodnak, amiből az egyháznak bevétele lesz, és finanszírozhatja az idősgondozást meg más feladatait, hanem az a cél, hogy sok család bekapcsolásával, sokan jussanak jövedelemhez, s ezáltal a térség felemelkedése valósuljon meg.

– Már Magyarországon is kezd teret nyerni ez a szemléletváltás – mutat rá. – Úgy is lehet gazdálkodni, hogy ne a kevesek hirtelen, hanem a sokak egyenletes felemelkedését szolgáljuk. A profit helyett az ember, a környezet kerüljön a középpontba. És ki írta a legjobb szakkönyvet az etikai alapon történő gazdálkodásról? Egy apáca: Baritz Sarolta Laura.

A tisztességességet hangsúlyozza, ami többek között azt is jelenti, hogy nem vegyszerezem túl a terményt, nem rakok az élelmiszerbe egészségre káros anyagokat. Most online képzést indít a nővér Keresztény gondolkodás a gazdaságban címmel. Megígértem neki, hogy Tolna megyéből is toborzok jelentkezőket.

Kertészmérnök

A 70 éves Nagy Ferenc a Csongrád-Csanád megyei Csanádpalotán született 1951-ben. Három diplomát szerzett felsőfokú oktatási intézményekben: kertészeti főiskola (1975), kertészeti egyetem (1987), közgazdasági egyetem (1994). Dolgozni a szekszárdi tanácsnál kezdett, 1975-ben. Parkok tervezését, kivitelezését végezte. A sióagárdi téesznél zöldségtermesztési, a mőcsényi téesznél szőlészeti-borászati ágazatvezető volt 1979 és 1991 között, majd a bátaapáti olasz–magyar–német vegyesvállalat, az Eurobor Kft. megalakításán dolgozott.

Pályafutását a megyei munkaügyi központnál folytatta 1992-től egészen 2007-es nyugdíjba vonulásáig. Nagyvállalatok tömeges létszámleépítésének levezénylése, és térségfejlesztő projektek megszervezése volt a feladata. Térségfejlesztéssel nyugdíjasként is foglalkozik. Rengeteg tapasztalata van e téren, ismeri a hatékonyság titkát. Sokakat segített egy csődhelyzet utáni újrakezdésben. Szekszárdra házasságkötése révén került a hetvenes évek közepén. Két gyermeke és két unokája van.

Borítóképünkön: Nagy Ferenc, az etikai alapon történő gazdálkodást ismertető kiadványokkal