Gerjen

2021.08.25. 06:55

A gyermekes családok a 400 milliós fejlesztés nyertesei

Új, korszerű technológiával épült könnyűszerkezetű épületben kezdhetik meg az évet szeptembertől a gerjeni és környékbeli óvodások, bölcsődések. Bölcsőde eddig nem volt a településen, ezért ez bizonyára sokat segít a fiatal, gyerekes családoknak. A helyiek örömére tegnap ünnepélyesen átadták az új intézményt

Gazsó Rita

Fotó: Mártonfai Dénes

– Bátran állíthatjuk, hogy most történelmi pillanathoz érkeztünk, hiszen általános iskolánk mellé sikerült megépíteni az új óvodaépületet és egy teljesen új intézménnyel, szolgáltatással, egy bölcsődével gazdagodik Gerjen. Úgy is mondhatnánk, egy új oktatási központot hoztunk létre – fogalmazott a megnyitón Romhányi Károly. A település polgármestere hozzátette, a beruházással párhuzamosan az intézmény tetőzetén egy napelemet helyeztek el, a megújuló energiaforrás támogatja majd az intézmény fűtésrendszerét. Emellett egy sószobát is kialakítottak a kicsiknek.

– Amikor a pályázatot benyújtottuk, a gerjeni óvodában összesen 27 gyerek járt, mégis bevállaltuk a két csoport indítását, bízva abban, hogy ez egy hosszú távú projekt lesz. Ezzel is szerettük volna a település családbarát arculatát erősíteni – hangsúlyozta. – Beigazolódott a várakozásunk: szeptembertől csak az óvodát 68 gyerek fogja birtokba venni. Ebből is látszik, hogy Gerjen komoly fejlődési pályára állt és bízunk benne, hogy ez így folytatódik – mondta a polgármester, akitől megtudtuk, az intézményfejlesztés több mint négyszázmillió forintos beruházással valósult meg, a bölcsőde pedig egy 14 férőhelyes csoportszobával indul.

– Más országokkal ellentétben mi nem a bevándorlókkal szeretnénk megoldani Magyarország népességproblémáját, hanem azzal, hogy minél több iskola, óvoda és bölcsőde legyen tele gyerekekkel – célzott a kormány népességpolitikájára Süli János miniszter. A mostani beruházás kapcsán úgy fogalmazott, hogy ebből is látható, Gerjen egyre versenyképesebb, élhetőbb település lesz. A formálódó ipari park tervezéséről elmondta, a nyugalom érdekében igyekeznek innen távolabb elhelyezni. A cél, hogy a csend megmaradjon, de a környéken munkahely is legyen, nem csak Pakson, helyben is.

– Ez egy XXI. századi létesítmény, gratulálok a gerjenieknek – hangsúlyozta Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke az eseményen. Mint mondta, folyamatosan látja a település fejlődését, amelynek a közeli vízpart és a jó levegő csak növeli élhetőségét, szerethetőségét, lakhatóságát.

A Területi Operatív Program (TOP) időszaka sikeresen lezárult, 28 milliárd forintnyi tervezett összeggel indult, végül megközelítőleg 40 milliárdot sikerült fejlesztésekre költeni, amelyből több építkezés még jelenleg is zajlik – tekintett vissza a ciklusra a közgyűlés elnöke a gerjeni fejlesztés kapcsán. Mint mondta, folytatódik a program, a TOP2-ben hasonlóak lesznek a célok, a helyi lakosok, a települések, a közösség érdekében kívánják fejleszteni a megyét.

Az átadási ünnepséget követően a közösségi házban az Ostrovets városával megkötött testvértelepülési megállapodást erősítette meg aláírásával Romhányi Károly és Pavel Mileshka, a fehérorosz testvérváros alpolgármestere. Az eseményen adták át a Gerjen díszpolgára címet, amelyet Kozák Éva fazekasmester vehetett át (képünkön), míg a helyiek által „vizes emberként” emlegetett Baross Károlynak a település érdekében végzett több évtizedes munkájának elismeréseként a Gerjen Község Közszolgálatáért Kitüntető Díjat adományozta az önkormányzat.

Fotó: Mártonfai Dénes

Borítóképünkön: A nemzeti színű szalagot Süli János (balról), Romhányi Károly, Pavel Mileshka, Fehérvári Tamás, Varga András Adorján, az erdélyi testvértelepülés, Balavásár polgármestere és Dobai Nándor a kivitelező Volton-Bau Zrt. cégvezetője vágta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában