betekintés

2021.08.18. 20:00

Nyílt nap Bonyhádon a tehetséggondozásról

Nyílt napot tartott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi központja a Perczel-Kúria konferenciatermében.

Szücs Bence

Fotó: Makovics Kornél

A megnyitón Böröcz Máté az MCC Szekszárdi Képzési Központjának vezetője elmondta, a kollégium egy olyan tudományos és szakmai műhely, ami már közel huszonöt éves múlttal rendelkezik.

– Eddig talán keveset hallhattunk a kollégium működéséről, hiszen az egyetemi nagyvárosokban működtek a képzések. Ez év végéig huszonhárom, a következő öt évben pedig harmincöt kárpát-medencei településen lesz elérhető a programunk. Szeptembertől fizikálisan is megjelenik az intézmény, hiszen Tolna megyében, Szekszárdon a Hunyadi utca 5. szám alatt lesz a központ, ahol jelenleg is zajlanak a kivitelezési munkálatok. Az épületben a Középiskolás Program és a Fiatal Tehetség Program (FIT) várja majd az érdeklődőket.

Hogy utóbbit megismerjék az általános iskolák leendő ötödik osztályos tanulói, Molnár Ágnes régióvezető előadást tartott a diákoknak a programról. Az ismertető keretében elhangzott, A FIT az országban egyedülálló módon komplex tehetséggondozást kínál felső tagozatos diákoknak játékos oktatás keretein belül, a gyakorlati élethez szorosan kötődő ismeretek elsajátításával. Az általános iskolások a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésben részesülnek, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is.

A nyílt napon Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte az érdeklődőket. – Örömmel látom, hogy a nyári szünet ellenére is közel harminc bonyhádi és környékbeli tanuló látogatott el az eseményre. Fontosnak tartom az MCC képzéseit, hiszen a tehetséggondozás az egyik elengedhetetlen eleme a fiatalok oktatásának.

A középiskolás diákok felvételi időszaka már lezárult, de a számtalan megkeresés és a várakozáson felüli érdeklődés miatt pótjelentkezési időszakot indít az MCC, ami augusztus 23-tól augusztus 31-ig elérhető. A FIT program jelentkezési határideje szintén a nyár végéig tart, a diákok augusztus 30-ig tudnak jelentkezni a képzésre, szülői ajánlással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában