támogatás

2021.08.26. 18:10

Sikeres a foglalkoztatási helyzet javítását célzó program

Egy a hátrányos helyzetű, munkát nehezen találók segítését szolgáló 2017-ben indult program állásáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön, a szekszárdi városházán.

Szepesi László

Budapest, 2021. január 9. Kenyereket vesz ki a sütõbõl a csökkent munkaképességûeket foglalkoztató XII. kerületi Bake My Day egyik dolgozója 2021. január 9-én. Soha nem látott mértékben, 48,6 milliárd forinttal támogatja a kormány idén a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatását - jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelõs államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: illusztráció

Gyurkovics János alpolgármester elmondta, az elvileg augusztus végén záruló projekt a tervezettnél jobban sikerült, és a járványhelyzet miatt további lehetőség nyílt folytatására.

A TOP-os pályázati programban Szekszárd 570 millió forintot fordíthatott a város, illetve a járás területén a foglalkoztatás bővítésére, színvonalának emelésére. A programban vállaltakat a megyeszékhely önkormányzata, a Tolna megyei Kormányhivatal és az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület konzorciuma 101 százalékra teljesítette.

Némedi Ágnes, a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője elmondta, az előírt feladatot már tavaly december végére teljesítették: négyszázan tudtak bér, illetve bérköltség-támogatás, szolgáltatás juttatásával elhelyezkedni.

Némedi Ágnes, Gyurkovics János és Weiszné Szabó Magdolna (Fotó: Kiss Albert)

Viszont, folytatta, még rendelkezésre áll a programban 86 millió forint, s ha szekszárdi, vagy a szekszárdi járásban működő cégek létszámbővítés során hátrányos helyzetű álláskeresőt, ötven év felettit, vagy inaktív személyt vesznek fel, ennek a TOP projektnek keretében akár 100 százalékos bérköltség támogatást kaphatnak.

Segítette a munkát az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület. Weiszné Szabó Magdolna arról beszélt, kapcsolatban voltak mindegyik munkához jutott személlyel. Segítették őket, hol önéletrajz írásával, hol az elhelyezkedésüket segítő tanácsokkal, vagy egyéb adminisztrációs feladatok megoldásával.

Borítóképünkön: Létszámbővítéshez bértámogatást kaphatnak a szekszárdi járás cégei (illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában