felsőoktatás

2021.09.06. 21:20

A jövő pedagógusait köszöntötték a PTE KPVK tanévnyitóján

Tanévnyitót tartottak hétfő délelőtt a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. Az ide felvett négyszáz új hallgató közül azoknak kezdődött meg ezzel a tanév, akik a szekszárdi campuson tanulnak majd, s szerdán pedig Pécsett is lesz egy ilyen ünnep, a szekszárdi központú kar ott tanuló elsőéveseinek.

Szepesi László

Fotó: Makovics Kornél

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte az egyetemi kar új polgárait a tanévnyitón. Elmondta, mi, Tolna megyeiek büszkék vagyunk erre az egyetemi karra, amely folyamatosan fejlődik. Hangsúlyozta, fontos a hagyományos pedagógusképzés, amely a karnak, s elődjének, a főiskolának is a fő profilja volt. A leendő pedagógusoknak mondta, legalább annyira fontos a gyermekek nevelése, mint az oktatása, mert ők az óvodában és az iskola első osztályaiban a legfogékonyabbak a szocializációra. Mint nemzetpolitikáért felelős államtitkár a nemzeti nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, a Kárpát-medencében ezerszáz éve őrzött és fejlődő nemzeti kultúra továbbadására, s a szép magyar beszéd fontosságára.

A város nevében Murvai Árpád, a közgyűlés Oktatási, Sport és Ifjúsági Bizottságának elnöke köszöntötte az egyetem elsőéveseit. Biztatta őket, ismerjék meg Szekszárdot, illeszkedjenek be a város szellemi, kulturális vérkeringésébe.

Fotó: Potápi Árpád János köszöntötte a hallgatókat. Fotó: M. K.

Dr. Szécsi Gábor professzor, az egyetem egyik legfiatalabb, egyben a legdinamikusabban fejlődő karának dékánja elmondta, a kar három tudományterület köré építi fel tudományos, oktatási kínálatát. Folyamatosan megújul, bővül, bővíti kapcsolatait, figyelve a hallgatók igényeire. Hallgatóbarát egyetem, amely lendületet ad a felnőtté váláshoz. Szólt arról, hogy az egyetemi élet csodálatos, sokárnyalatú paletta, amely nevel az értelmiségi létre. Idézve az állandóságot cáfoló, mindig a változást, a fejlődést hirdető Michel de Montaigne francia filozófus gondolatait, arra buzdította a hallgatókat, ne elégedjenek meg soha a köröttük lévő világgal, gyarapítva tudásukat formálják és változtassák meg azt.

A dékán a hagyományoknak megfelelően emléklapot adott át a kerek évfordulós dolgozóknak, dr. Harangozóné Genczler Líviának, Kovács Gyöngyinek és Balassáné Lerch Mónikának, akik 35, 30, illetve 25 év óta itt tanítanak, majd kiváló teljesítményükért rektori elismerő oklevelet két hallgatónak, Kósa Edinának és Major Tünde Kármennek.

A tanévnyitó ünnepség a hallgatók fogadalomtételével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában