tiszteletadás

2021.10.07. 20:00

Megnyílt a Csengey Dénes programsorozat

Háromnapos rendezvénnyel emlékeznek Csengey Dénesre, a szekszárdi születésű rendszerváltó politikusra, íróra és költőre halálának harmincadik évfordulóján, Pakson, a nevét viselő kulturális központban.

Fotó: Molnár Gyula

A Csengey Dénes Kulturális Központban háromnapos programsorozatot szerveztek, melynek nyitánya csütörtök délután zajlott le. Az esemény célja, hogy Csengey Dénes írói és politikusi pályáját minél sokoldalúbban körbejárja, amelyhez volt iskolatársak, barátok, családtagok is segítséget nyújtanak.

A programot Szántó Zoltán, a város alpolgármestere és Márkus Zalán Gábor, a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg csütörtökön. Ennek részeként emléktáblát avattak a Csengey Dénes Kulturális Központ főbejárata mellett, majd „Mezítlábas szabadság címmel” Csengey személyes tárgyaiból és fényképeiből az intézmény kiállítótermében nyílt tárlat, amelyet fia, Csengey Balázs nyitott meg.

Fotó: Molnár Gyula

Péntek este a Cseh Tamással közös, 1988-ban megjelent, Mélyrepülés című lemez alapján készült zenés monodrámát láthatja a közönség, Tóth András előadásában. Az alkotók nem egy emlékestet akartak létrehozni, hanem élővé tenni a dalokat és a köré írt történetet, félig színház, félig koncert formájában. Este a Paksi Moziban András Ferenc: Az utolsó nyáron című filmjét vetítik le, amelynek forgatókönyvét a rendező közösen írta Csengey Dénessel.

Szombaton bemutatják Bartusz-Dobosi László Csengey-monográfiáját, lesz olvasó szeminárium Szakács Emíliával, majd „Tekintsünk a féltörténelmi időbe” címmel az író barátai emlékeznek politikai pályájára. Ezt követően Dicső Zsolt, a Pad Irodalmi és Művészeti folyóirat alapító-szerkesztője beszélget az író fiával, egyebek mellett a 2021-ben megjelent Három monodráma című kötetről.

A Csengey Dénes rendezvénysorozat zárásaként a szintén Cseh Tamással közösen még a Mélyrepülés előtt írt, fiókban maradt dalokat tolmácsolja Beck Zoltán és Szűcs Krisztián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában