bizottsági ülés

2021.10.15. 18:10

Pályázatot íratna ki a bizottság

Szepesi László

Forrás: Shutterstock

Majd két órán át tartott Szekszárdon a városi önkormányzat Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottságának egyetlen napirendi pontot tárgyaló rendkívüli ülése, melyre a testület egyeztető beszélgetésre hívta a sportközpont igazgatóját.

Murvai Árpád, a bizottság elnöke a bevezetőben elmondta, javítandó a kapcsolat a bizottság és a sportközpont között, ezt szolgálja ez a tanácskozás. Ezt követően Faragó Zsolt azt javasolta, a bizottság indítványozza a közgyűlésnek, hogy a jelenlegi ügyvezető igazgató helyére két hónapon belül írjon ki nyílt pályázatot, majd, mint a sportközpont felügyelőbizottságának elnöke, hosszan sorolta, milyen kommunikációs hibák akadályozták bizottságának munkáját.

Horváth Ferenc, a bizottság tagja azzal folytatta, inkább, mintegy példamutató módon, az együttműködés javítása lenne célszerű.

Szőke Gergő, a sportközpont igazgatója elmondta, minden adatot a felügyelő bizottság rendelkezésére bocsájt a jövőben is, ő is a kapcsolat javítását kívánja. Fontosnak tartva a kölcsönös tiszteletet, azt kifogásolta, hogy a felügyelő bizottság elnöke feltette a facebookra a megkapott szerződéseket, azok egyes részeit kitakarva, s ezzel a sportközpontot, illetve őt, mint igazgatót hamisan lejárató írást jelentet meg.

Bár a tanácskozás során, miközben a résztvevők többször elmondták, nem a múltat kell boncolgatni, hanem a jobb együttműködést elősegíteni, minduntalan a múltról folyt a szó. Végül a bizottság elnökének határozati javaslata úgy szólt, az igazgató poszt betöltésére nyílt pályázat kiírását javasolják a közgyűlésnek. Ekkor az ülésen jelenlévő jogász megjegyezte, betöltött állásra nem lehet pályázatot kiírni, azt előbb meg kellene szüntetni. A testület az így kiegészített határozati javaslatot 3-2 arányban fogadta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában