evangélikusok

2021.11.07. 15:40

Épül a gyülekezet, szépül a templom és a parókia

Szekszárdon a hagyományos keresztény egyházak közül az evangélikusok bírnak a legkisebb, de igen aktív gyülekezettel, akik nem csak a hitélet terén összetartóak, de összefognak akkor is, ha a templomukról van szó.

F. L.

A megyeszékhelyen húsz éve szolgáló lelkész, Sefcsik Zoltán lapunk kérdésére elmondta, a gyülekezet Németh Judit felügyelő vezette presbitériuma még 2018 őszén döntött arról, hogy a templom és a parókia, valamint a templomkert állapotának felmérését elvégezteti, az állagmegóvás és funkcióbővítés érdekében szükséges munkákat számba veszi, és javaslatot készít a tennivalókra.

A presbitérium Gazdasági Bizottságának felkérésére a felmérés alapján a fővállalkozó 2019 januárjának végére adott költségbecslést a legszükségesebbnek ítélt munkákra, melynek fő tételei a templom falnedvesedésének megszüntetése, vakolatjavítás, a parókia ereszcsatornájának cseréje, a templomtoronyban és a tornyon elvégzendő munkák, a parkoló bővítése, kerékpártároló kialakítása, valamint külső közösségi tér kialakítása volt. Az öt éves terv költségbecslése 14,5 millió Ft összeget tartalmazott.

Az elvégzendő munkákat azok sürgőssége szerint ütemezték, a szükséges anyagi forrásokat pedig – a gyülekezet nagylelkű adományai mellett – sikeres pályázatokból teremtették/teremtik elő. A Szekszárd Város Önkormányzatától és a Magyarországi Evangélikus Egyháztól kapott támogatással, illetve a német Martin Luther Bund és Gustav-Adolf-Werk segítségével sikerült előteremteni azt az összeget, amivel a munkák 2019 nyarán megkezdődhettek.

Mint azt Battonyai László, a Gazdasági Bizottság tagja lapunknak elmondta, elsőként a parókia ereszcsatornájának cseréje és az épület bádogosmunkái készültek el, de még ebben az évben kicserélték az 1928-ban épült templom harangterében lévő zsalukat is. A felújítást sürgette, hogy a leesett zsalulevelek közötti réseken a galambok beköltöztek a toronyba. Az elmúlt nyáron került sorra a templomtoronyban a felső födémek felújítása, és a több helyen hiányos falétrákat acél hágcsóval váltották ki, de korszerűsítették a harangokat működtető szerkezetet is.

A további, templommal kapcsolatos munkákra – a falnedvesedés megszüntetése, vakolatjavítás, a toronyban és a tornyon elvégzendő egyéb feladatokra – a Bethlen Gábor Alapítványtól nyert támogatást a gyülekezet. A 2021-es évben ebből az összegből jutott a falszigetelésre, a vakolatjavítás előkészületeire, valamint a templom melletti védőjárda felújítására.

Új parkoló és szépen rendben tartott kert fogadja az Istentiszteletre érkezőket (A szerző felvétele)

A Gustav-Adolf-Werk pályázatán elnyert összeg első részéből végeztette el a gyülekezet 2021 nyarán a veszélyessé vált két kémény bontását és a tönkrement vízvezeték akna fedlapjának cseréjét is. Ugyancsak idén nyáron készült el a templom melletti parkoló bővítése a Martin Luther Bund alapítványtól elnyert pályázati támogatás egy részének felhasználásával.

Battonyai Lászlótól megtudtuk, az öt éves terv következő időszakának főbb feladata lesz a templom belső vakolatának helyreállítása és festése, egy közösségi tér kialakítása a templomkert keleti – óvoda felőli – részén, valamint a torony felújításának folytatása, a külső homlokzat sérült részeinek helyreállítása és az elhasználódott bádogelemek cseréje.

Megújult az evangélikus templom orgonája is

Mint arról lapunk is beszámolt, 2020 nyarán felújították az evangélikus templom mintegy kétszáz éves orgonáját. A szekszárdi gyülekezet 1931-ben kapta Bonyhádról az újnak már akkor sem nevezhető hangszert. A tavalyi „nagy-generál” során a szakemberek felújították a szerkezetet és megtisztították az orgona 972 sípját, valamint újrabőrözték a fúvó szerkezetet.

A Tolna Megyei Értéktárban is helyet kapott hangszert az istentiszteleteken több mint hetven éven keresztül dr. Németh Pál, a gyülekezet Prónay-díjas, hűségérmes, legendás kántora szólaltatta meg. A felújításnak köszönhetően még további hosszú évtizedekig hallható majd az orgona hangja, például a visszatérő fellépőnek számító Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes kísérőjeként.

Borítóképünk: Sefcsik Zoltán lelkész a felújítás alatt lévő evangélikus templom előtt

Ezek is érdekelhetik