2021.11.22. 18:17
Kifejlett házisertés kóborol Bonyhádon
Fotó: Beküldött fotó
Furcsa szerzet járja a hétvége óta a völgység fővárosának utcáit. Egy jól megtermett házisertés bandukol Bonyhádon, és a városlakók közösségi médiában közzétett fotói szerint az Ifjúsági Parktól egészen az Északi tehermentesítő útig a település több pontján is feltűnt.
Lakossági bejelentésre a Bonyhádi Közüzemi Kft., a BONYCOM munkatársai is az elkóborolt állat – egyes információk szerint állatok – nyomába eredtek, de az adott helyen addigra már hűlt helyét találták – erősítette meg lapunk információját Filczinger Ágnes. Bonyhád jegyzője hozzátette, egy másik jelzés nyomán a szakemberek végigjárták a Szecska városrészt is, de ott sem bukkantak a sertés nyomára.
Filczinger Ágnes szerint a közüzemi cég munkatársai holnap folytatják az állat felkutatását. Amennyiben sikerül befogni, ideiglenesen megoldják az elhelyezését is, és közben nagyon várják az állat gazdájának jelentkezését.
Borítóképünk: Olvasónk a Budai Nagy Antal és az Árpád utca kereszteződésében kapta lencsevégre a kóborló sertést