elismerés

2021.11.12. 07:00

Különdíj is járt az első és harmadik helyezés mellé

Egy első és egy harmadik helyezést ért el lapunk fotóriportere a Mediaworks Hungary Zrt. fotópályázatán. Makovics Kornél a legjobb vidéki fotóriporternek járó díjat is elhozta.

Rónai Gábor

Hatszázötvenegy pályázat, ezerhétszázharminckét pályamű érkezett be a Mediaworks idei fotópályázatára – mondta dr. Szabó László vezérigazgató a Budapesten megtartott ünnepi díjátadón. Kihangsúlyozta: a zsűrinek elképesztően nehéz dolga volt, hiszen fantasztikus alkotások születtek, s azt is mondta, hogy különösen büszke arra, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. ilyen erős csapattal rendelkezik.

− A média felgyorsult, de szerencsére mi még jobban gyorsultunk, kétszer annyit nőttünk mint a piac – mondta dr. Szabó László. – Ebben a jó szereplésben sok értéket teremt az, amit vizuálisan tudunk a szöveg mellé tenni. Ha van egy jó kép, egy minőségi kép, egy érdekes, figyelmet felkeltő fotó, az elképesztő módon megemeli az adott cikk olvasottságát. Szokták mondani, hogy egy jó kép ezer szónál is többet ér, ez a mi esetünkben hatványozottan is így van – tette hozzá a vezérigazgató.

Végezetül kihangsúlyozta azt is, hogy a Covid elleni „csatában” is kiemelkedően teljesített a kiadó, amely sokat segített abban, hogy az ország sikeresen küzdhessen meg a világot megtámadó vírussal.

Paplanos Péter innovációs igazgató elmondta, összesen hatvannégyen adtak be pályázatot, a fővárosból kilenc, vidékről pedig tizenhét szerkesztőség nevezett az idei fotópályázatra. − A megyei lapok print és online változatai kifejezetten nagy szerepet játszanak a tájékoztatásban – hangsúlyozta, hozzátéve idén először ezért is írták ki a Varázslatos vidék kategóriát, amelyben munkatársunk két díjat zsebelt be, s ezáltal a különdíjat is hazahozhatta.

− Büszke vagyok rá, hogy egy ennyire erős mezőnyben, profik között sikerült megállnom a helyem – mondta a díjátadó után Makovics Kornél. – Örülök, hogy ilyen szép eredményt értem el. Bíztam benne, hogy lesz díjazott képem, de arra nem gondoltam volna, hogy a számomra legértékesebb díjat, a legjobb vidéki fotóriporternek járó elismerést is megkapom. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a szakmában nevet szerzett, elismert kollégák zsűrizték a fotóimat. Így még értékesebb ez az elismerés! – hangsúlyozta.

Kollégánk Ébred a táj című fotója végzett a kategória első, az Ostrom a város felett címet viselő alkotása pedig a harmadik helyen.

Ezek is érdekelhetik