visszaemlékezés

2021.11.28. 07:00

Lányi Péterre emlékezünk, most lenne hetvenöt éves

Lassan öt éve, hogy Lányi Péter az égi zenekarral turnézik. Ő volt az utolsó bohém, akit sok mindenért lehetett kedvelni, szeretni: elegáns, könnyed zongorajátékáért, humoráért és emberségéért.

Munkatársunktól

Fotó: Makovics Kornél

Lányi Péter most lenne 75 éves. – Vajon hányan érzik Szekszárdon, hogy nélküle mennyire más ez a város?... Ő volt a központ. Sokak barátja, mentora, idolja, mindenféle hamis pátosz nélkül. A város lelke.

Szekszárd szerencsés város. A szellemi, művészeti horizonton a múltban és a jelenben a magyar szellemi élet számos nagysága van jelen a kultúra ünnepnapjain. De e nagyságok közül csak Péter volt az, aki a hétköznapokat is megemelte jelenlétével. Hiányzik, nagyon hiányzik – írta Facebook-bejegyzésében Kocsis Imre Antal, a város korábbi polgármestere.

Szeretett élni, és szülővárosában az elmúlt fél évszázadban kevés olyan zenei esemény volt, melyről ne lett volna valamilyen emléke, információja.

Még inkább igaz ez a zeneiskolához kötődő koncertekre, történésekre. Lányi Péter ugyanis 1955-ben úgymond alapító növendék volt, felnőttként pedig legalább egy fél állással folyamatosan kötődött az intézményhez.

Még életének legutolsó heteiben is heti tíz órában korrepetált, ügyes, tehetséges gyerekekkel foglalkozott, de hangversenyek szervezésében is részt vett. Szívesen zongorázott, ha felkérték, és a Muslinca Kórus oszlopos tagja volt. Azon szerencsés emberek közé tartozott, akiknek a munkájuk a hobbijuk volt.

Nagyon szerette a muzsikát, előadóként is, hallgatóként is. Érdekes, hogy az érettségi előtt azonban még így sem volt biztos, hogy zenész lesz belőle, hiszen matematikából, fizikából is kiváló volt, és a csillagászat szintén érdekelte. Végül a zenei pályát választotta a közönség és a tanítványok szerencséjére, és valószínűleg a csillagász társadalom kárára. Lánya 70. születésnapjára meglepetésbulit szervezett, erre messziről is érkeztek barátok. Ők, és mi is úgy emlékszünk Lányi Péterre, mint az igazi, kedves bohémek egyikére, egy valóban tehetséges és jó emberre.

Borítóképünkön Lányi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában