2021.11.28. 20:32
Meggyújtották az első adventi gyertyákat
Tolna megye számos településén gyújtották meg az első gyertyát az adventi koszorún vasárnap.
Fotó: Molnár Gyula
Az advent az egyházi év első része, a karácsonyt előkészítő időszak. Szimbóluma az adventi koszorú. Gyertyái az adventi időszak négy hetét jelképezik. Ezeket a gyertyákat gyújtják meg hetente egy alkalommal, általában közösségi ünnepség közepette országszerte a városokban és a községekben egyaránt. Így történt ez a múlt hét végén vasárnap is a megye számos településén.
Felgyúltak az adventi fények Pakson
Advent első napján, azaz vasárnap vásár nyílt Pakson, az Atom téren. A délután folyamán az itt felállított, fedett szabadtéri színpadon zajlott le a város első adventi gyertyájának meggyújtása, Süli János közreműködésével. A Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztert, a térség országgyűlési képviselője ezt követően az ünnepi fontosságáról emlékezett meg beszédében. A rendezvényen megjelent Szabó Péter, Paks polgármestere, valamint Orbán Attila, a megyei közgyűlés alelnöke is.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/DOGlO9u_5D8zVVL0nU2MfiAAHAL8AvdzhgV5saC5k7c/fill/1620/1080/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkZDUwNWQ1YTJlNDQyMTM5Y2RmMTE3MzExOTJmMTE5.jpg)
A megyeszékhelyen ugyancsak a múlt vasárnap délután a Béla király téri szabadtéri színpad volt a helyszíne az első – jelképes értelemben vett – adventi gyertyagyújtásnak. Ennek keretében Gyurkovics János (a fenti képen) alpolgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a közönséggel. Ezután Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója adott összefoglalást az elkövetkező időszak szabadtéri programjairól. Molnár Erik római katolikus káplán áldása után pedig kigyúltak a fények a téren található karácsonyfán.
Borítóképünkön: Az atomvárosban a miniszter gyújtotta meg az adventi gyertyát