adományozás

2021.11.30. 19:16

Szabadfogas akció: várják a megunt meleg öltözékeket!

Idén is gondolnak a rászorulókra, a  paksi Deák Ferenc általános iskola ismét meghirdette szabadfogas akcióját, amelyben részt vesznek az intézmény tanárai, diákjai és szüleik, akik a Dózsa György úti alsó tagozat épülete előtti kerítésre helyeznek el kabátokat mindazoknak, akik fáznak, és ide várják a megunt meleg öltözékeket az akciót szervezők – tudtuk meg Pulainé Galambos Erika igazgatótól hétfőn.

Gazsó Rita

Hagyományteremtő szándékkal még 2017-ben indult el a szabadfogas akció Acsádi Rozália és László Kovács Gyula kezdeményezésére a Deák Ferenc általános iskolánál, amikor a fővárosi ötlet országszerte, így Pakson is követőkre talált. Az iskola vezetése annak idején azért is tartotta jónak a kezdeményezést, mert úgy gondolták, az intézmény központi helyen van, ahol sok ember megfordul.

Az akció bevált: azóta is évente újra, ilyenkor tél elején megjelennek a kabátok és egyéb meleg téli holmik, sapkák, kesztyűk, pulóverek az alsó tagozat épülete előtt, amelyhez szinte már a kezdetektől csatlakoztak a paksi lakosok is, akik a téli időszak alatt rendszeresen hoznak felajánlott holmit. Tavaszig általában két-három naponta cserélődnek a kabátok, de sokan még később, nyáron is hoznak ide ruhadarabokat – tudtuk meg az igazgatótól, aki a visszajelzésekből úgy tudja, sokan hálásak a kezdeményezésért.

Elmondta, az intézmény több jótékonysági akciót is meghirdetett korábban: két éven keresztül, amíg a járványhelyzet lehetővé tette, a Tolnai úti óvodásokhoz jártak át az iskolások, akiknek az elalvás előtt olvastak mesét, de volt, amikor tartós élelmiszerekből szerveztek gyűjtést a diákok a rászoruló családoknak.

Ezek is érdekelhetik