Szobrot avattak a kényszermunkára hurcolt bonyhádiak emlékére

Szatmári Juhos László alkotása három egykori bonyhádi elhurcolt gyermekének, illetve hozzátartozójának adományából készült. A szobron azon 217 helyi lakos neve olvasható, akiket a gimnázium épületéből hurcoltak el. Az emlékműavatáson megjelenteket Kovács Ferenc, a Petőfi Sándor Általános Iskola tagintézmény-vezetője, a Bonyhádi Német Önkormányzat alelnöke köszöntötte, majd Steiner Krisztián, a Széchenyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója mondott beszédet.

– Minél többet foglalkozunk a magunk mögött hagyott évszázad történetével, annál megmagyarázhatatlanabbá válik maga a XX. század. Nincs jobban dokumentált korszaka az emberiség történetének, és mégis: még a legjobban fájó emberáldozatok számánál is mindennaposak a százezres, olykor több százezres eltérések – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, a Völgység 25 községéből közel kétezer „németnek tekintett” személyt sodort keletre a világháborút követő esztelen forgószél. Ma őrájuk emlékezünk. Akiket málenkij robotra, „kis munkára” vittek a Szovjetunióba. Furcsa, hogy vannak szavak, kifejezések, amelyeket nem fordítunk le. Lefordíthatjuk és van is hivatalos elnevezése: jóvátételi munka, mégis mindazt a tartalmat, ami mögötte van, senki sem nevezi így. Málenkij robot, ezzel a két orosz szóval fejezünk ki mindent, ami mögötte a tartalom, az érzelem.

– Ami a múltban történt – folytatta –, azzal az itt élőknek kell elszámolniuk. De ez csak úgy megy, ha méltó módon emlékezünk. Emlékezünk azokra, akik mindezt átélték, akikkel még találkozhatunk, akik ezt elszenvedték testben és lélekben. Az új emlékművet – amelyet meg is koszorúztak a jelenlévők – Wigand István plébános és Aradi András esperes áldott meg. A programot a bonyhádi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Rónai Józsefné Kórusának előadása is gazdagította. Zárásképpen kötetlen beszélgetésre várták a gimnázium épületébe mindazokat, akiknek hozzátartozóit kényszermunkára hurcolták el.