hagyományőrzés

2021.11.22. 13:00

Triplán ünnepelt a 130 éve alapított szekszárdi társaskör

Három jubileumot is ünnepelt és nemrég tartott rendezvényén a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör, mely tisztségviselőit is újraválasztotta.

TEOL/S. V.

Fotó: Mártonfai Dénes

A kétnapos rendezvényen a társaskör első rendezvényének 130., a kör újraalapításának 30., és első szüreti rendezvényének 25. évfordulóját ünnepelték – mondta el Horváth Jánosné, általános elnökhelyettes. Mint arról tájékoztatott, a résztvevőket Gyurkovics János alpolgármester, a társaskör világi elnöke és Horváth István országgyűlési képviselő köszöntötte. Üdvözlő beszédében a képviselő az összetartó közösséget kiemelve szólt.

A jubileumi ünnepség résztvevői Dr. Horváth E. Írisztől saját visszaemlékezése alapján az újraalapított kör történetéről hallhattak, míg a legrégebbi tag, Péterbencze Istvánné az első szüreti rendezvény megszervezésével kapcsolatos visszaemlékezéseit olvasta fel. Maros Gábor gyémántdiplomás színművész, operaénekes ugyancsak a rendezvény részeként francia sanzonokat adott elő.

A társaskör kis ajándékkal kedveskedett azon 18 tagjának, akik a 30 évvel ezelőtti újraalapításban részt vettek és még ma is a kör tagjai. Emellett ajándékot vehetett át az a 34 tag is, akik több mint 25 éve tartoznak a tagság sorába.

A kétnapos rendezvény második napján Antal Géza apát úr, a Társaskör egyházi elnöke megáldotta azt az emléktáblát, melyet annak tiszteletére avattak fel, hogy az 1898-ban alapított társaskörnek 1909 óta – leszámítva a szocializmus évtizedeit – a Szent István Ház ad otthont.

Ezt követően tartották meg a társaskör tisztségválasztó közgyűlését, melyen újraválasztották a kör egyházi elnökét, Antal Gézát, illetve a világi elnököt, Gyurkovics Jánost. Szintén meghagyták tisztségében az általános elnökhelyettest, Horváth Jánosnét és a gazdasági vezetőt, Horváth Györgynét. Emellett tiszteletbeli választmányi tag címet vehetett át Péterbencze Istvánné – tájékoztatott Horváth Jánosné.

Hozzátette, Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye nyugalmazott megyéspüspöke ugyancsak ekkor vehette át a Horváth Károly Esperes Díjat. A díj azokat hivatott elismerni, akik nem

tagjai a körnek, de tevékenységükkel nagyban segítették a társaskör működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában