csukle tibort kérdeztük

2021.12.01. 14:33

Betehet-e a szekszárdi távfűtésnek a gázáremelkedés?

Szepesi László

Internetes hírforrások írják, előfordulhat, hogy télen a gáz árának emelkedése miatt gond lehet majd a távfűtéssel. Azért, mert míg a lakosság rögzített áron kapja ezt a fűtőanyagot, a távhőszolgáltatóknak szerződés szerint kell érte fizetni, a kötött szerződéseket pedig több városban módosítják a gázkereskedők, s ott elfogy a pénz.

Szekszárdon több mint ötezer lakást, s több mint száz intézményt fűt a város cége, a Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. Ezért megkérdeztük Csukle Tibort, a cég igazgatóját, lehet, hogy itt is hidegek lesznek majd a radiátorok?

Válasza határozott nem volt. Szó sincs arról, hogy itt összeomlik a távhőpiac. Mi megkötöttük nyáron a gázszerődésünket az MVM-mel, az érvényben van. Rákérdeztünk, nem is fognak változtatni rajta. Nekünk nincs gázmotorunk, ami a hőenergia mellett most tisztes áron eladható áramot is termel, s azt ezért anyagilag indokolt lenne minél többet működtetni. Ott lehet esetleg gond, ahol emiatt jelentősen túllépik a gázfogyasztást. Mi viszont nem lépjük át keretünket, és fűtünk, mint tettük azt minden évben, egész télen át.

Borítóképen: Csukle Tibor (archív felvétel)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában