adományozás

2021.12.03. 10:30

Diákok és pedagógusok is hoztak dobozokat

Mintegy másfél évtizedes múltra tekinthet vissza a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban a karácsonyi dobozgyűjtési akció. Mindeddig a városhoz közeli gyermekotthonokba került a diákok, szülők és pedagógusok ajándéka. Szerdán reggel azonban a határon túlra, Erdélybe, Böjte Csaba ferences atya alapítványának gyermekotthonaiba vitte egy szállító gépjármű a rakományt.

Sz. Á.

Lukácsi László diákönkormányzatot segítő tanár elmondta: a célállomás kijelölésében szerepet játszott az, hogy Böjte Csaba nemrég a gimnáziumban tartotta volna a Léleképítő sorozat újabb előadását. A rendezvény a járványveszély miatt elmaradt, az atya nem jöhetett Szekszárdra. Viszont az összesen százhatvanegy doboz szerencsére mehetett Erdélybe. Játékok, írószerek, könyvek, édességek töltik meg a szépen becsomagolt kartonládikákat, melyeken az is olvasható, hogy tartalmuk mely korosztálynak, illetve lányoknak avagy fiúknak ajánlott.

– Sok olyan jó állapotú tárgy, eszköz van valamennyiünk otthonában, amire már nincs szükségünk, viszont mások szívesen használnák azokat – tette hozzá a fentiekhez Horváth Adél, az akciót szervező diákönkormányzat elnöke. – Mindenki lelkesen gyűjtött, jómagam egyebek mellett édességet, napszemüveget, karkötőt tettem a dobozomba. Örültünk, hogy adhattunk a dévai alapítvány javára.

Az akció azonban még nem ért véget, hiszen már szerdán látni lehetett, hogy a lendületbe jött diákok újabb és újabb dobozokat hoznak magukkal a középiskolába. Ez azt jelenti – tudtuk meg Lukácsi Lászlótól –, hogy hamarosan a Szekszárd környéki otthonlakók is kellemes ünnepi meglepetésben részesülnek.

Borítóképünkön: a gimnázium diákjai nem csak gyűjtöttek, a rakodásban is segédkeztek.

Ezek is érdekelhetik