Fenyőfák

2022.01.11. 11:31

Komposztként erősítik a föld termékenységét

Már a múlt hét elején is lehetett látni néhány helyszínen közterületre – szeméttárolók mellé – tett, díszeitől megfosztott karácsonyfát. A fák eltávolítása a szobákból január 6-a, azaz vízkereszt óta gyorsult fel.

Szeri Árpád

Két napot is kijelöltek a fák begyűjtésére a megyeszékhelyen (Fotó: Mártonfai Dénes)

Ez a dátum egyfajta jeladás arra, hogy ideje elköszönni az ünnep jeles és színes kellékétől. A hulladék elszállító cégek számára ez azt jelenti, hogy beindult a nagyüzem. 

Az Alisca Terra Kft. nem kevesebb, mint negyvennyolc településen, köztük a megyeszékhelyen szedi össze a karácsonyfákat – adott tájékoztatást Petrovicsné Csurkovics Ildikó pénzügyi-számviteli osztályvezető. Szekszárdon tegnap zajlott le ilyen körút, a következő pedig január 24-én lesz, úgy a társasházi, mint a családi házas övezetben. A cég egyébként honlapján részletes tájékoztatást ad a különböző településekhez rendelt szállítási időpontokról. 

Az osztályvezető azt is elmondta, hogy akárcsak tavaly, a megyeszékhelyen idén is mintegy négy-ötezer darab fenyőfa begyűjtésére számítanak, a munkaterület egészét tekintve pedig hozzávetőlegesen tízezer darabra. Az Alisca Terra Kft. ez alkalommal is azt kéri, hogy a karácsonyfák kihelyezésekor mindenki ügyeljen a közlekedés zavartalanságának biztosítására. A nagy, másfél méternél magasabb fenyőfákat tanácsos félbevágni, és fontos, hogy semmilyen dísz, tartozék ne maradjon rajtuk. Ugyancsak ne maradjon a fenyőn a talp. 

A cég a megyeszékhelyen, a Sárvíz utcában található telepére szállítja a fákat, itt az összeset ledarálják és komposzt készül belőlük. Ezt a termőföld számára hasznos szerves anyagot részben értékesítik, részben önkormányzatok kapják meg. 
S még egy érdeklődésre számot tartó információ: továbbra is van lehetőség a fák leadására a hulladék­udvarban. 

Vajon mi lesz a feleslegessé vált karácsonyfák sorsa a kistelepüléseken? Mőcsényben ismeretlen a kidobott fenyők látványa – tudtuk meg Krachun Elemér polgármestertől. A lakosság helyben használja fel a fákat. Vagy elégetik és így fűtenek velük, vagy felaprítják és komposztálják őket. 
Pécsre is jut Pakson tegnap kezdődött és január 19-én zárul a fenyőfák elszállítása – közölte Ferencz Péter, a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A cég a Vertikál Nonprofit Zrt. alvállalkozójaként végzi ezt a munkát. A PHG Kft. már évek óta jól működő terv alapján, egy-egy városrészt bejárva szedi össze a fákat. Az igazgató megjegyezte, hogy a lakók az előírások szerint kezelik a fákat, azokat a hulladéktárolók mellé helyezik, minden tartozékuktól mentesen. Idén is több ezer fenyő begyűjtése történik meg, a fák sorsa a hulladékkezelő központban teljesedik be, ott komposzt készül belőlük. 

Dombóváron és Bonyhádon 2017 óta a pécsi székhelyű Dél-Kom Nonprofit Kft. végzi a hulladék, így az ünnepek után feleslegessé vált fenyőfák összeszedését és elszállítását. Ugyanakkor mindkét városban van hulladékudvar, ott is fogadják a fákat. Az összegyűjtött fenyőkből nem komposzt készül, a fákat Pécsre, a hőerőműbe viszik, ahol energetikailag hasznosítják valamennyit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában