Beruházás

2022.03.24. 17:21

Letették a 830 millió forintból épülő művelődési központ alapkövét

Megkezdődhet a falu történelmének legnagyobb beruházása, csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között helyezték el a leendő szedresi művelődési központ alapkövét.

Farkas Eszter

Elkezdődhet a szedresi kulturális központ megépítése, a tervek szerint 2023 áprilisára készül el. 

 

– A település az elmúlt időszakban rendkívüli módon fejlődött, elmondhatjuk, hogy az egész közösségi infrastruktúra megújult – tájékoztatta portálunkat Horváth István, a térség országgyűlési képviselője.  

 

– A templom, az iskola, az óvoda, mind-mind és most egy nagyon fontos állomáshoz érkeztünk, ugyanis egy új kulturális központot, egy közösségi központot építünk. A beruházás 830 millió forintból fog megvalósulni. Az új intézmény alapterülete közel 850 négyzetméter, ami megháromszorozódik, mivel három szintes lesz az épület. Magába foglal majd egy 160 négyzetméteres színháztermet színpaddal, illetve a különböző szinteken olyan közösségi tereket alakítanak ki, ahol a különböző civil szervezetek, mint a nyugdíjas klub vagy az ifjúsági szervezetek mind otthonra lelnek. A beruházás száz százalékban Magyarország kormányának a támogatásával valósul meg.

 

– Olyan közösségi tér jön létre, ahol összejöhetnek, találkozhatnak az emberek. Kulturális és közösségi programokat lehet majd itt szervezni. Az összejövetelek és közösségi programok jellemzője, hogy úgy érezzük egy kicsit ünneplünk is. Az ünnep pedig erősíti a közösségi érzést, az összetartozás érzését, amire mindig nagy szükségünk van. Abban reménykedem, hogy ez a létesítmény is ezt a célt fogja szolgálni. Az államtitkár úr reggel írta alá a támogatási okiratot, valamint a kivitelezéshez szükséges pénz átutalását, ami ma délutánra fog a község számlájára érkezni – mondta Kovács János, a település polgármestere.

 

– Nincs még egy olyan ország Európában, ahol minden településnek lenne központi pénzből fizetett közművelődési szakembere, ahol ilyen szinten odafigyelnének a helyi közösségekre. Ehhez semmi más nem kell csak egy jó képviselő – emelte ki az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában