Pályázat

2022.05.23. 11:26

Új autót nyertek a Tolna megyei látássérültek

Ha a létszám, a szervezeten belüli aktivitás szempontjából rangsort állítanának fel a 19 megyében és Budapesten működő, a vakok és gyengénlátókat összefogó civil szervezetek között, a Tolnai megyei egyesület minden bizonnyal a szűkebb élmezőnybe soroltatna.

Munkatársunktól

Fotó: Makovics Kornél

Bár nem létezik a fent említett rangsor, de jelzésértékű, hogy az illetékes minisztérium államtitkárságának képviselői Szekszárdra érkezvén megjegyzik, a Tolna megyei szervezet átlagon felüliségét, amire felettébb büszkék a Tolna Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének vezetői, akik a jogi segítségnyújtás, az oktatás, az ismeretterjesztés mellett arra törekednek, hogy családias-baráti légkört alakítsanak ki mind a klubfoglalkozásokon, mind az évfordulókhoz, nemzeti ünnepeinkhez köthető rendezvényeiken. 

A világjárvány nekik is gátat szabott abban, hogy minden eddigi, zárt térben való rendezvényeiket megtartsák, de amit lehetett, a legfőbb eseményeket, kis létszámú foglalkozásokat, képzéseket az elmúlt két évben is megtartották. A megyeszerte nyolcszáz, valamilyen fokú látássérüléssel élő embert tömörítő szervezet már az idén az elmúlt hónapokban is jelt adott magáról: megemlékeztek a Braille-írás világnapjáról, ezt egy vak fiatalember, Dávid mutatta be, aki a 2022-es év első rendezvényének zárásaként elkészítette, természetesen Braille-írással, az eseményen jelenlévő vendégek névjegykártyáját, amit aztán sorstársak közül néhányan – nem tudván erről előzetesen – az ehhez szükséges tapintással,érzékeléssel – „felolvastak”.

A digitalizáció a látássérültek tájékozódásában is nagy segítség, hódít” – jegyezte meg Kovács Emese, az egyesület rehabilitációs mentora, szakmai vezetője, valójában egy személyben mindenese, s emiatt már nem annyira fontos a tagok számára a Braille-írás tudománya, de növeli az önbecsülést, ha valaki szert tesz erre a tudásra – olyan esetekben főleg, ha nincs kéznél a modern technika. 

Így igény szerint, bizonyos időközönként egyesületünk megszervezi kezdőknek és haladóknak ezt a tanfolyamot. Egyéne válogatja, de általában egy hosszabb folyamat, míg ezt az írást és olvasást a látássérültek elsajátítják. Az alapfokon 35 órában még csak ismerkednek a Braille-írással, megtanulják a betűk közötti számkódokat, és a Pikt-írógép kezelését. Ezután már önszorgalommal tudja magát fejleszteni mindenki – tette hozzá.

A világnapi megemlékezés után megtartotta az egyesület a naptárban soron következő rendezvényét, a hagyományosnak mondható farsangi buliját is. Márciusban az egyesület férfi tagjai köszöntötték a hölgyeket Nőnap alkalmából, majd áprilisban Illyés Gyula születésének 120. éves fordulója emlékére versmondó versenyt szerveztek. Számos előadással segítették a megyében élő látássérültek információhoz való hozzájutását pályázati lehetőségekről, támogatási lehetőségekről, ingyenes szolgáltatásokról. Szemléletformáló programokat, rendezvényeket, esélyórákat tartottak és tartanak folyamatosan diákok és hivatalok dolgozói részére. 

A szervezeti élet mennyiségét és minőségét nagyban befolyásolja az országos pályázatokon való részvétel, a rendelkezésre álló források elnyerése. Az ebbéli aktivitás bizony hozott szép bevételt a tavalyi évben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Civil Együttműködési Alap pályázatain felettébb sikeres volt a Tolna megyei szervezet, amivel a működési költségek jelentős részét elő tudták teremteni, az úgynevezett vegyes finanszírozási pályázati kategóriában nyerték el a legtöbb támogatást. 

Ami az infrastrukturális fejlődést illeti, ebben nagy előrelépés történt: a 2021. évi Városi Civil Alap révén egy új gépkocsihoz nyert pénzt a szekszárdi székhelyű szervezet, amire – tekintettel a munkával együtt járó gyakori, nem kis távolságú utazásokra – nagy szükségük van, eddig saját gépkocsit használtak erre a célra. 

Mindemellett modern informatikai eszközökkel is gazdagodtak: új nyomtató, laptopok, okos telefonok segítik a tagok mindennapi életét, különböző sporteszközökre, ezen belül kondicionáló eszközökre, köztük többek között evező padokra is szer tettek, amiknek a használatát kihelyezett klubfoglalkozások keretében mutatták be. 

Az idősek életében vészhelyzetekben gyors segítséget nyújtó úgynevezett gondos órák igényléséhez is segítséget nyújtott az egyesület, amelyekkel, mint ismeretes karban, vagy éppen nyakban hordva jelezni tud a bajba jutott, hogy azonnali gyors segítségre van szüksége. 

Okkal büszkék egyik kiemelt rendezvényükre, a Szeretet Lángja elnevezésűre, amely a Szekszárdi Szüreti Napok egyik felvezető, nyitórendezvénye lett az elmúlt években, még 2020-ban is sikerült megrendezni. Ezen látássérült énekesek, zenészek, táncosok lépnek színpadra nagyobb nyilvánosság előtt, a rendezvény a szolidaritás, az esélyegyenlőség jegyében országos visszhangot is kiváltott, ennek megőrzése, tovább fejlesztése kiemelt helyet foglal el az egyesület életében: még több fellépőt szeretnének, és ha lehet több olyan epizódot, mint a legutóbbit jellemezte: amikor is egy ismert, nem látássérült zenész, Gáti László billentyűs kísérte, az egyik ismert vak énekest, a Tamásiból érkező remek hangú, Rákóczi Szilviát több alkalommal is a fellépők programjában – tudtuk meg az egyesületért továbbra is fáradhatatlanul dolgozó Kovács Lászlóné, elnökasszonytól, aki abban is reménykedik, hogy azt az országos vándorkiállítást, amely a „Láthatatlan” címet kapta, és amely 2019-ben már itt volt Szekszárdon és több mint hétszázan tekintettek meg, a nagy sikerre való tekintettel az idén újra sikerül nekik elhozni Budapestről Szekszárdra. 

Mint emlékezetes, volt egy sötét és egy világos terme ennek a kiállításnak. Az előbbiben a tapintás, szaglás, ízlelés útján lehetett a felismerésekig jutni, a világos részen pedig a látássérülteket segítő eszközöket nézhették meg és ki is próbálhatták – ezúttal nem csak látássérültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában