Közgyűlés

2022.07.13. 14:00

A tömegközlekedés megszüntetéséről is döntöttek Tamásiban

Alacsony kihasználtság miatt megszűnik a helyi tömegközlekedés és az egyik egészségügyi körzetben megbízási jogviszonyban továbbra is a korábbi háziorvos fogadja a betegeket. Többek között erről döntöttek a képviselők a legutóbbi testületi ülésen Tamásiban.

Gazsó Rita

Takarékossági intézkedéseket hozott ülésén az önkormányzat. (illusztráció, a szerző felvétele)

Összesen 34 napirendi pontot tárgyalt, közülük több fontos döntést is hozott legutóbbi ülésén Tamási város képviselő-testülete. Az egyik legfontosabb, hogy január 1-től, de legkésőbb június 30-tól megszűnnének a menetrend szerint közlekedő helyi autóbuszjáratok. A döntés szerint a város kezdeményezi a Volánbusz Zrt-nél a közszolgáltatás közös megegyezéssel történő megszüntetését. A döntésben elsősorban az alacsony utasszám, a helyi járatok alacsony kihasználtsága játszott szerepet. 

Tavaly havonta összesen átlagosan tíz menetjegyet és kilenc bérletet sikerült eladni – tudtuk meg Porga Ferenctől. Tamási polgármestere elmondta, évről évre csökken a helyi járatokon közlekedők száma, amely a járványhelyzet megszűnése óta sem nőtt. A nyugdíjasok közül naponta összesen öt-hat fő használja rendszeresen a helyi járatok valamelyikét. Az alacsony utasszám mellett a polgármester a költségeket emelte ki.

– Egyre nagyobb a ráfordítás, nő az önkormányzat által hozzáadott támogatás összege. Az elmúlt egy évben az energiaárak emelkedése miatt az állami támogatáson kívül mintegy hétmillió forinttal kellett kiegészítenie a városnak emiatt a költségvetést, ezért született ez a döntés – mutatott rá, de hozzátette, a közlekedési szolgáltató vizsgálja, hogyan tudná a helyközi járatok útvonalát a forgalmasabb időszakokban bővíteni a helyi járatú útvonalak egy részével. A szociális alapszolgáltatás, tanyagondnoki szolgálat bevonásával azt is vizsgálják, hogy a rászoruló idősebbeknek hogyan tudnák biztosítani a városközpontba jutást, ügyintézést.

Háziorvosi szolgáltatással kapcsolatos ügyben is döntött a grémium. Eszerint támogatják, hogy a korábbi háziorvos, dr. Timár Tibor – aki nyugdíjba vonulása miatt lemondott praxisáról – átmenetileg, augusztus 1-től január 31-ig egészségügyi szolgálati jogviszonyban lássa el korábbi körzetét. Az orvos a korábbi öt helyett heti három alkalommal fogadja majd a betegeket, akiknek a szakasszisztens továbbra is minden nap a rendelkezésükre áll. Mint a polgármestertől megtudtuk, azért is volt fontos megállapodni a korábbi háziorvossal, mivel Tamásiban a négy háziorvosi helyből már ez lett volna második ami megürült volna, ez pedig veszélyeztette volna az alapellátást.

Porga Ferenc szerint nehéz pótolni az idős körzeti orvosokat, kevés az érdeklődő a megüresedő helyekre, pedig a jelentkezőknek helyben szolgálati lakást is kínálnak. Mint mondta, a Magyar Falu Programban a kis településeknek erre külön keretet biztosítanak, de ez nem vonatkozik Tamásira. Ezért azt tervezik, hogy a közeljövőben önerőből újítanának fel egy a város tulajdonában álló kertes házat erre a célra, hátha ez vonzóbb lenne a fiatalabb szakemberek számára. „Fontos lenne megoldani a problémát, hiszen csak az említett körzetben, kétezer fő ellátásáról van szó” – hangsúlyozta a polgármester.

Szintén fontos napirendi pont volt az Aranyerdő Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői munkakörének betöltése. A posztra korábban kiírt pályázatra nem volt jelentkező, s miután a korábbi óvodavezető sem pályázott, a testület úgy döntött, hogy a feladatok ellátására az intézményvezető helyettese, Weil Péterné Szirmai Mária kap két éves megbízást.

Egyebek mellett a Tamási Média Kft. végelszámolása mellett is döntött a testület, amely korábban a helyi televíziót üzemeltette. Miután egy ideje sem a személyi, sem az anyagi és technikai feltételek nem voltak adottak, hogy a cég korábbi feladatait ellássa, így a képviselőtestület úgy ítélte meg, hogy anyagilag nem fenntartható a működése. A polgármester jelezte, a város és a környékbeli kistelepülések híreiről azóta a Tolnatáj Televízió Tamási táj néven futó műsorából értesülhetnek az itt élők. Az önkormányzat tavaly augusztusban kötött szerződést a Tolnatájjal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában