Támogatás

2022.07.15. 10:20

Felosztotta a sportkeretet a bizottság

A szokottnál tovább tartott tegnap a Szekszárdi Közgyűlés Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottságának ülése. A testület ugyanis Murvai Árpád elnökletével most döntött negyven szekszárdi sportegyesület támogatásáról.

Sz. L.

Ülésezett a megyeszékhely OKSI bizottsága (A szerző felvétele)

A bizottság tagjai előbb a szekszárdi Kindergarten Óvoda szervezeti és működési szabályzatát és annak pedagógiai programját tárgyalták, azt egyhangúlag jóváhagyták, s ezután következett a bizottság sportkeretére beérkezett pályázatok elbírálása. Még mielőtt az egyesületek pályázatait tárgyalni kezdték, Faragó Zsolt képviselő elmondta, több esetben előfordul, hogy egyesek nem a sport fejlesztésére, hanem papíron működtetett egyesület ürügyén anyagi helyzetük jobbítására kérnek pénzt az önkormányzattól, amit ő arcátlanságnak tart. 

Nehezítette a bizottság dolgát, hogy miközben a legtöbb egyesület a tavalyinál magasabb összegre pályázik, a rendelkezésre álló pénz kevesebb lett. Így a legtöbb pályázó támogatására néhány százezer forintot szavaztak meg, egymillió forintot, vagy annál többet a majd félszáz egyesület közül négy kaphat. Az elbírálás során az is szóba került, hogy akad egyesület, amely bevétel-orientált tevékenységet végez, mégis kér rutinból támogatást. Olyan is van, hogy két egyesület közös kasszán él, s míg a nők hozzák a sporteredményeket, a pénz javát a férfiak sportjára költik.

Végül a bizottság tagjai –  legtöbbször egyhangú szavazattal –  összesen 19 és félmillió forintnyi támogatásról döntöttek az alábbiak szerint:

Alisca Nyilai Íjász Egyesület

600 000

Alisca Taekwondo Klub

600 000

Dynamic Triatlon Club

300 000

Fáklya SE Szekszárd

300 000

Fehérlófia Sport Egyesület

300 000

Férfi Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd

120 000

FITT anyuka boldog baba Sportegyesület

700 000

Gemenc Judo Klub Egyesület

800 000

Gemenc Motoros Egyesület

300 000

Gemenc Természetvédelmi- és Sportegyesület

100 000

Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd

700 000

Hikari Aikido Egyesület

400 000

Iberican Táncegyesület

200 000

Magyar Postagalamb Sportegyesület M-09 Szekszárd

400 000

Spurkerék Modellező Sportegyesület

900 000

Szekszárd és Környéke Szabadidős Többcélú Egyesület

120 000

Szekszárd Kórház Sportkör

400 000

Szekszárd Városi Diáksport Egyesület

500 000

Szekszárdi FC Kft. 

1 000 000

Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Klub

1 000 000

Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület

1 000 000

Szekszárdi Kerékpáros Sport Egyesület

380 000

Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió Közhasznú Egyesület

500 000

Szekszárdi Muay Thai Sportegyesület

470 000

Szekszárdi Rádió Klub

500 000

Szekszárdi Sportközpont NKft. Atlétika

1 000 000

Szekszárdi Sportközpont NKft. Úszó

1 000 000

Szekszárdi Sportközpont NKft. Vízilabda

500 000

Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület

250 000

Szekszárdi Terepesek Klubja Egyesület

400 000

Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Football Club

1 500 000

Szenior Atlétikai Club

410 000

Tolna Megyei Járműbarát Egyesület

50 000

Tolnai Tájak Íjász Közhasznú Egyesület

500 000

Unio Boksz Team Ökölvívó Utánpótlást Nevelő Boksz Club

500 000

Vespa Club Alisca Sportegyesület

800 000

Összesen:19 500 000

 Az ülés végén a képviselők határoztak arról is, hogy az októberben tartandó Roma Nap kispályás focimeccsén a játékvezetők és a három győztes díját állja az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában