2022.08.17. 19:10
Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválra készülnek
Idén is megrendezik a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált augusztus huszonegyedike és huszonnyolcadika között Pakson és környékén.
Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál 2021. (Fotó: Facebook)
Csalogatók a programok. Az első napon Dunaföldváron, a Beszédes József Általános Iskolában tartják a XVII. Nemzetközi klarinét, szaxofon és tárogató tábor megnyitóját délután két órától. Madocsán a Duna-parton a Hangszerelem Zenestúdió koncertezik délután négy órától, azután a rendőrség hagyományőrzői veterán járművekkel képviseltetik magukat és kutyás bemutatót is tartanak. Fellép a Roger Schilling Zenekar, rendőrségi lovas bemutató is kezdetét veszi.
Az Egressy Béni Református Szakgimnázium Népzenei művésztanárainak népzene koncertje este fél hétkor kezdődik, majd a Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvószenekara filmzenéket ad elő vetítéssel, vezényel Kovács Zalán László. A helyszínen délután négy órától este nyolc óráig látogatható a honvédség ismertető sátra, lesz vadászrepülőgép szimulátor, és megtalálható majd a Madocsáért Egyesület öko-udvara is.