Átveheti a Nemzeti Víziművek

2022.09.06. 19:10

Dunaföldváron már megszavazták az átadást

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény tavaly nyár óta hatályos módosítása alapján lehetővé vált az önkormányzatoknak és a tulajdonukban álló víziközmű-szolgáltatóknak, hogy – önkéntesen – részt vegyenek az integrációban.

TEOL

Illusztráció: Shutterstock

A part-oldalak.hu helyi portál beszámolója szerint a Mezőföldvíz Kft.-hez tartozó mind a 47 város azt a feladatot kapta, hogy döntse el, szeretnének-e csatlakozni ebbe a nagyobb kollektívába. Dunaföldváron is a Mezőföldvíz szolgáltat, ahol augusztus utolsó péntekén rendkívüli testületi ülést kellett összehívni, hiszen olyan tervezési, költségvetési ügyek kerültek elő, amelyekről azonnali döntéseket kellett hoznia a képviselő-testületnek. 

A portál szerint: „Sok helyről hallhattunk már arról, hogy akkora bajban vannak a közműveket üzemeltető cégek, hogy akár csődközeli állapotba is kerülhettek az energia drágulása miatt, a tulajdonosoknak azonban így is fizetniük kell. Ahogyan az már több ízben is felmerült, lehetőség adódott arra, hogy a veszteségesen működő víziközművet üzemeltető céget átvegye egy állami cég, a Nemzeti Víziközművek Zrt. 

Mivel mindenki azon igyekszik, hogy a költségvetést legalább nullára hozza ki az év végére, ez a döntés fontos Dunaföldvár számára is. Dunaföldvár hatalmas veszteséget halmozott fel az üzemeltetés során az energiaárak miatt, hiszen a többi között piaci áron tankolnak az autók, elektromos árammal működnek a szivattyúk, maga a tisztítómű is. Ennek megfelelően a képviselők úgy határoztak, hogy a költségek miatt a csatlakozás a legjobb opció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában