Fényfüzér

2022.12.03. 07:00

A korszerű ebben az esetben olcsóbb is

Sokak legyintgetnek arra, hogy mekkora összeget tesz ki a karácsonyi ünnepek során a díszkivilágítás, olyannyira, hogy nem csak a vásárlók, hanem üzlet sem tartotta fontosnak ezt a kérdést. Van, ahol a fényfüzérek dobozán sincs feltüntetve, mennyit fogyaszt például egy kültéri darab.

Brunner Mónika

A gyerekek mindig örülnek a karácsonyi fényáradatnak (Fotó: Shutterstock)

A háború okozta gazdasági válság, a rezsiárak változása okozta új helyzet miatt többektől hangzott már el munkahelyeken, családi környezetben, hogy az idei évben nem biztos, hogy kivilágítják karácsonyfájukat, és a fényáradatot is elkerülik az otthonaikban. Ám vajon összegszerűen mégis mennyibe kerül a karácsonyfa, a karácsonyi ház kivilágítása?

Flaisz Antal, egy paksi villanyszerelési szaküzlet vezetője elmondta, hogy minden kültéri és beltéri fényfüzér dobozán megtalálható annak összfogyasztása, amely egy teljes órára vonatkozik. Például egy száz ledes fényfüzéren a 0,06 watt azt jelenti, hogy az egyetlen világítótestre vonatkozik. Ezért azt be kell szorozni ez esetben százzal, tehát a teljes fényfüzér hat wattot fogyaszt egy óra alatt, egy teljes nap alatt pedig száznegyvennégy wattot. A háztartásokra vonatkozóan egy kilowatt (ezer watt) harminchat forint a rezsicsökkentett áron. 

Ez azt jelenti, hogy ez az egyetlen száz ledes fényfüzér a karácsonyi ünnepek egy hete alatt fogyaszt körülbelül egy kilowattot tehát harminchat forintba, vagy 70,1 forintba kerül, ha túlhaladtuk az átlagfogyasztást. Így ha valaki tíz darab hasonló fényfüzért választ, egy hét alatt a legrosszabb esetben is kicsivel több mint hétszáz forintot fizet a karácsonyi díszkivilágításáért. 

Flaisz Antal azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a régebbi fényfüzérek, amelyeknek már nincs meg a doboza sem, általában hagyományos izzószálasok, amelyek akár ötvenszeresét is fogyaszthatják, mint az előbb említett led-es példa. Hozzátette: vannak elemmel működő fényfüzérek is, ez esetben érdemes beruházni ceruzaelem akkumulátorra – ha nincsen –, mert az visszahozza a tartóselemek árát, hiszen több, mint ezerszer lehet feltölteni egyetlen ceruzaelemet. 

Mint kiderült, a boltban kapható fényfüzéreken sem mindig tüntetik fel a fogyasztást, ez esetben érdemes érdeklődni az eladóktól. Ők ugyan nem tudnak pontos fogyasztási adatokat mondani, de hozzávetőlegesen azért mégis lehet valamennyit osztani -szorozni, már ha mélyebben foglalkoztat bennünket ez a téma. 

Miután már az advent időszakában vagyunk, és a karácsony is már közeleg, az ünneplők között is akadt néhány sarkosabb vélemény a világítással kapcsolatban: 

– Mi egyáltalán nem használunk fényfüzéreket, semmilyen világítást, sőt, karácsonyfánk sincs az ünnepekkor. Mivel nincsen gyerekünk, ezt szoktuk meg – mondta egy középkorú hölgy. Egy idősebb férfi pedig arról beszélt, hogy nekik eszük ágában sincs lemondani a karácsonyfáról, lesz fenyőfájuk, feldíszítik, és a ledfüzéreket is ráteszik. Úgy vannak vele, hogy az nem fogyaszt sokat. 

Egy középkorú családanya pedig a "kivilágítsuk-e otthonunkat, legyen-e karácsonyfánk" kérdésről így vélekedett: 

– Még nem gondolkoztam ezen, de nekünk mindig van karácsonyfánk, és szerintem úgy szép az ünnep, ha a külsőségek is megvannak. Mindenképp szeretném, ha a fánk és az otthonunk legalább az egyik ablaka ki lenne világítva – mondta és hozzátette: volt már olyan karácsonyuk, amikor hatalmas fényárban pompázott otthonuk belül-kívül, de szerinte ezt a lehetőséget az idei évben biztosan kihagyják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában