Ünnepi készülődés

2022.12.11. 18:17

Gazdag szekszárdi program advent harmadik vasárnapján

Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban és körülötte, a Szent István téren zajlanak az adventi programok.

Kalus, vagyis Kalauz Attila is zenélt a Szekszárdi Advent december 11-i programján (Fotó: Mártonfai D.)

Fotó: Denes Martonfai

December 11-én, az ünnepi várakozás harmadik vasárnapjának délelőttjén – a 7100 - a Városod Egyesület támogatásával – a Holló együttes adott koncertet a gyerekeknek. A délutáni programot a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia Magyar karácsony című műsora vezette be, majd Gyurkovics János, a megyeszékhely alpolgármestere gyújtotta meg a harmadik gyertyát az adventi koszorún. Az ünnepi eseményt Kalus, vagyis Kalauz Attila koncertje követte. Este a színházteremben telt házas előadáson mutatta be az Urban Verbunk táncos csapata Rózsa Sándor életét.

Közben a kulturális központ rendezvénytermében a Magyar Kórusok Napjának eseményét tartották. A házigazda szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes (karnagy: Naszladi Judit) mellett közreműködött a Siklósi Tenkes Vegyeskar, az Érsekcsanádi Összhang Kórus és Kecskeméti Énekes Kör, valamint a Garay János Gimnázium két diákja, Katz Hajnalka (népdal) és Főglein Liza Kató (vers). Köszöntőt mondott Berlinger Attila, a kulturális központ ügyvezető igazgatója, áhítatot tartott Görgey Géza, a Kölesdi Református Egyházközség lelkipásztora.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában