Mindössze egy saját kötetet hagyott hátra

Ő volt a mi József Attilánk és a mi dupla doktorunk. Dr. Drescher József Attila. Sokak tanára, és sokak tollforgató társa. Főiskolai (egyetemi kari) tanszékvezető, költő, szerkesztő, aki rengeteget publikált – újságokban, antológiákban –, de mindössze egy verseskötetet hagyott hátra.

Elhunyt Drescher J. Attila; 72 évet élt. Soproni gyermekkor, szegedi ifjúkor, tolnai felnőttkor után a fővárosban dolgozott, s 2010-es nyugdíjazását követően visszaköltözött vidékre: Zamárdiba, Siófokra, végül Tamásiba. Kissé jobban kibontva az életút állomásait: Szegeden volt egyetemista, pályakezdő gimnáziumi tanár Dombóváron, a megyei tanács művelődési osztályának munkatársa Szekszárdon, majd a tanárképző főiskola adjunktusa, később – 1993-2003-ig – idegen nyelvű tanszékvezetője. Azt követően került Budapestre, mert elnyerte a Márton Áron Szakkollégium főigazgatói posztját. Elérve a nyugdíjkorhatárt ismét vidékre költözött. Utolsó éveit Tamásiba töltötte, ahol még adott órákat a helyi gimnáziumban.

Adódtak problémái: személyes jellegűek, anyagi természetűek, végül egészségrombolók is. A feleségétől 21 évi házasság után elvált, aztán volt még egy hosszabb, nyolc évig tartó kapcsolat, mely úgy zárult, hogy a házát el kellett adnia, áron alul. Akkor kezdődött az „albérletezős” időszaka. Később a kocsija is odalett, amit nem tudott pótolni, mert nem volt miből. Nem panaszkodott. Ezt az esetet például így összegezte: „Szembe jött velem a szalagkorlát”.

Most másvalami jött vele szembe. Hosszú betegeskedés után hunyt el, karácsony előtt.

Drescher J. Attila tanár, szerkesztő, főiskolai docens volt, és édesapja a két lányának. Annyira természetes, hogy ennyi mindennek részese lehetett, hogy rettenetes most elhinni: Attila már nincs közöttünk. A lélekvesztő Hermész elengedte Kharón ladikján a karácsonyi várakozás utolsó hetében.

Szekszárdon találkoztam vele először, mert akkoriban magam is ott dolgoztam. Azonnal megéreztük mindketten, hogy soproniak vagyunk, mert jó soproninak lenni, bárhova is visz a jó sorsunk. Majdnem ugyanolyan jó, ahogy az ember Szekszárdon, Dombóváron vagy Tamásiban él. Vágyódott haza, meg is próbálta, de nem sikerült, mert az embernek nem sikerülhet minden.

Szerénység jellemezte, nem tolakodott, a babitsi fegyelmet követte, mert jó tollú, fegyelmezett, ironikus költő volt. Író, akinek tavalyelőtt jelenhetett meg az első, s egyben az utolsó verseskötete. Az utóbbi évtizedben sokat beszéltünk telefonon. Fanyar, olykor beletörődő humora mindig elbűvölt. Csányi Lászlónak hűséges és bölcs alkotótársaként tevékenykedett a Dunatáj folyóirat szerkesztőségében. Rettenetes. hogy mindenről csak múlt időben beszélhetek. Gyűlölőm a van létige múlt idejű alakját! Nagyon gyűlölőm…  Zentai László