Nincs bizalom

Kezet rá, mondták hajdan, ha valamiben megállapodtak eleink. Mert a kézfogás szent volt, örökre hitvány ember lett volna, aki megszegi a kontraktust. Napjainkban a megállapodásról gyakran seregnyi papír készül, s néha az sem elég, ha a mindenre kiterjedő szövegű dokumentet a végén aláírják.

Szepesi László

Illusztráció: MW

Annak bizony minden oldalát szignózni kell. Fő a bizalom, mondják, mert sok a csaló. De vajon nem azért növekszik a számuk, mert feltételezik, hogy mindenki csal, így egyre bizalmatlanabbak, s próbálnak túljárni azok eszén?

Így vagyunk a renddel is. Rendszabályoznak minket úton útfélen, néha esztelenül. Például az, amit magamban vízszintes bukkanónak kereszteltem, amikor az úton, a párhuzamos sávok közül a belsőt íves vonallal megszüntetik. Csinálnak sraffozva kis szigetet, amelyre ráhajtani tilos, de pár méter után már lehet visszakanyarodni a belső sávba.

Vagy ilyenek az otthagyott útjavítás táblák. A sok, csupán ottfelejtett miatt azokat sem veszik már gyakran komolyan, amelyeket valóban kéne. Emiatt védik párnás ütközőfallal az úton dolgozókat. A jövő az önjáró autóké. Amikor azok a korszerű technika jóvoltából már figyelik, látják egymást, meg mindent, amit kell, és úgy halad majd a sok jármű az úton, mint madárrajok az égen, soha nem ütköznek.

Persze vannak pesszimisták, akik ebben sem bíznak. Nekik csak annyit, az optimizmus tanulható, csupán igyekezni kell meglátni a dolgok kedvező oldalát.