Dominanciaharc

2023.01.14. 12:30

Szigetelésre, klímabérletre lenne szükség

Az LMP megoldási javaslatai az energiaválságra címmel sajtótájékoztatót tartottak szerdán délelőtt Szekszárdon, a piacon.

Sz. L.

Illusztráció: MW

Épületszigetelési programra lenne szükség, hiszen ezzel 50–85 százalékkal is lehetne mérsékelni a lakások rezsiköltségét, mondta Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője. Ehhez 600 milliárd forint kellene. Ebből az összegből 100–150 ezer lakást lehetne szigetelni. Emellett szükség lenne klíma-bérlet bevezetésére, amellyel az ország minden tömegközlekedési eszközén, havi ötezer forintért lehetne utazni. Ezzel energiát lehetne spórolni, folytatta, és népszerűsítenék a közösségi közlekedést, s az embereknek is olcsóbb lenne az utazás.

Szorgalmazzák még, hogy a különböző energiákat sújtó tiltások, díjak szűnjenek meg. Említette a napelemekre kivetett termékdíjat, illetve, hogy a szélerőművek telepítésének tilalmát.

Gulyás Róbert, az LMP szekszárdi önkormányzati képviselője hozzátette, a megyeszékhely lakóinak 60 százaléka gyengén vagy alig szigetelt panellakásokban él, számukra nagy előnyt jelentene, ha szigetelnék otthonaikat. A város fűtőműve évente százmilliókat fizet a kibocsátott széndioxid miatt, ha csökkenne a fűtés, kevesebb lenne a CO2 díj, s több pénz maradna korszerűsítésre.

Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője szerint az ellenzéki oldalon megújulás helyett dominanciaharc folyik, míg a Demokratikus Koalíció és a Momentum a vezető szerepért, addig a kisebb pártok a túlélésért küzdenek. A Jobbiknak, az MSZP-nek és az LMP-nek azonban csak akkor van esélye a megmaradásra, ha meg tudják magukat különböztetni a többiektől. Ezért keresi a Jobbik egykori jobboldaliságát, ezért próbál az MSZP baloldali témákat felvetni és végül ez az oka annak, hogy az LMP sarkos véleményt igyekszik megfogalmazni az úgynevezett zöldtémákban.  Egyelőre sikertelenül, hisz ha az országos tendenciákat nézzük, akkor azt látjuk, hogy Gyurcsány Ferenc felszalámizza a kispártokat és lerabolja a többi baloldali szervezet humánerőforrását.  

Nagy Ervin úgy látja, a szervezeti és vezetési válság mellett továbbra is a mondanivaló hiánya a legsúlyosabb problémája a megosztott, egymással is konkurenciaversenyt folytató baloldali pártoknak. Az LMP ebben a versenyben egyelőre komoly lépéshátrányban van, a közvéleménykutatások szerint önállóan nem tudna bejutni a parlamentbe.

Annak ellenére, hogy az LMP Ungár Péter személyében megtalálta a következő időszak hiteles vezetőjét, ám a párt mögött továbbra sincs valódi társadalmi támogatottság, de nagy problémát jelent az is, hogy csak néhány településen vannak jelen, ott is súlytalanok. Így jelenleg nincs esélyük arra, hogy középtávon csupán a zöldtéma hangsúlyozásával ugrásszerűen megerősödjenek.

Az elemző szerint az LMP további problémája az, hogy regionálisan, azokon a településeken, ahol még megmaradtak, olyan terveket fogalmaznak meg, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Inkább olyan ötletelésről van szó, ami mögött nincsenek meg a gyakorlati feltételek, így az LMP ígéretei mondhatni „lógnak a levegőben”. Hangzatos, ugyanakkor valójában megvalósíthatatlan célokat vetnek fel. A támogatottságuk viszont éppen azért stagnál, mert a választópolgárok sem veszik komolyan a valóságtól elrugaszkodott elgondolásaikat. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában