Fejlesztések

2023.01.28. 15:40

Tovább szépülhet a szentgyörgyi önkormányzati épület és az arborétumpark

Az elmúlt évben is kihasználta a pályázati lehetőségeket Dunaszentgyörgy önkormányzata: olyan beruházásokat igyekeztek megvalósítani, amelyekre a legnagyobb szüksége volt a településnek.

Ábrahám-Gazsó Rita

Dunaszentgyörgyi polgármesteri hivatal

Fotó: Molnár Gyula

– Két óvodánk van, mindkettőt sikerült felújítani, az egyes számú óvoda épületén szigetelési munkák folytak 13 millió forint értékben, a Magyar Falu Program segítségével, míg a másik óvoda kívül-belül megszépült egy 30 millió forintos beruházás keretében, amelyhez a helyi önkormányzat hozzátett még 15 millió forintot – számolt be a TelePaksnak a tavalyi évről Kirnyákné Balogh Mária polgármester.

Az elmúlt hónapokban pályázati forrásokból újult meg a kettes számú óvoda és a háziorvosi rendelő közötti, valamint a háziorvosi és gyermekorvosi rendelő közötti járdaszakasz, de tovább szépült a játszótér is. Kirnyákné Balogh Mária fontosnak tartja azt is, hogy munkatársai minél szebb környezetben végezhessék munkájukat, ezért több pályázatot is beadtak az ehhez szükséges források megszerzéséhez.

– Sajnos ezek nem vezettek eredményre, ezért megpróbáljuk önerőből megvalósítani a felújításokat – számolt be a polgármester, akitől megtudhattuk, hogy olyan ügyes kezű szakemberek alkotják az önkormányzat karbantartó brigádját, akikre számíthatnak ilyen feladatoknál is: immár négy irodát sikerült méltó módon felújítaniuk. Hozzátette, idén szeretnék ezeket a munkákat is tovább folytatni. A konyhán kívül négy irodát szeretnének még ebben az évben felújítani, és a továbbiakban is igyekeznek élni a pályázati lehetőségekkel is.

Mint kiderült, pályázatot adtak be a Területi Operatív Programba egy kétcsoportos bölcsőde kialakítására, amely az értesítések szerint tartalék listára került. Kirnyákné Balogh Mária emellett szeretné továbbfejleszteni az arborétumpark területét olyan módon, hogy alkalmas legyen nagyobb helyi rendezvények megszervezésére, valamint egy kreszpark is helyet kapna itt.

A településvezető elmondta, hogy az energiaválság miatti takarékossági intézkedések Dunaszentgyörgyöt is érintik, a faluház például a fűtési szezon végéig zárva lesz és a sportlétesítmény is korlátozottan működik. Ez idő alatt a szociális gondozók és a faluház dolgozói az önkormányzat épületében végzik munkájukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában